Utazás

Utazás
Ha bárki ránéz a Kontraszt, illetve a Fatal Error zenekarból ismerős Mirtse Korinna énekesnőre és párjára...
Utazás
A becsapódás pontos helyéről azonban egyelőre még a szakemberek sem rendelkeznek információval. Akkora lehet...
Utazás
Újra elő kell majd vennünk az esernyőt, de a hőmérséklet is csökkenni fog. Isten veled, vénasszonyok nyara!...
Utazás
Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyetlen ötcsillagos szállodájának grand reopening sajtóeseményén jártunk. A régi...
Utazás
"Ha az aszteroida becsapódna, az olyan tömegkihalási eseményt okozna, amilyen évmilliók óta nem fordult elő a...
Utazás
Az eddigi, viszonylag stabil "őszi melegnek" ugyanis búcsút mondhatunk: ma lesznek olyan területek, ahol csak...
Utazás
A Klímapolitikai Intézet szakembere szerint a télkezdet lesz igazán kemény, később újabb fordulatot vesz majd...
Utazás
Csapadékra is számítanunk kell, és a napot sem fogjuk túl sokat látni. Borúsan indult, borúsan is folytatódik...
Utazás
November 1-én sokan indulnak meg otthonról, egyesek a temetőkbe indulnak, mások a munkaszüneti napot...
Utazás
Múlt vasárnap lezárult AZ ÉV HOTELE közönségszavazás harmadik régiójának bemutatása. De ezzel a verseny még...
Utazás
Barátja esküvőjére bérelt ki egy házat, másnap aztán nem mindennapi felismeréssel szembesítette az élet....
Utazás
Nagy magyar városokat mutatunk nektek és nincs más dolgotok, mint kitalálni egy kép alapján, hogy melyikről...
Utazás
8 könnyűnek tűnő kérdést hoztunk, amik első olvasásra józan paraszti ésszel megoldhatónak tűnnek. De tudjuk,...
Utazás
A januárban átadott Magyar Zene Háza egy őszi programsorozat keretében izgalmas szakrális koncertre invitálja...
Utazás
Lappföld egy nagyon közkedvelt úti cél, ami nem is meglepő, hiszen egy mesés régióról beszélünk. Ha egy nagy...
Utazás
A légmozgás egész nap mérsékelt marad, a hőmérséklet pedig ma is 20 fok fölé kúszik. Helyenként tartósan...
Utazás
Ugyan a legutóbbi, 2015. máciusi fogyatkozás nagyságát a mostani nem érte el, így is páratlan vizuális...
Utazás
Az objektumot jelző szonárjelre először 24 évvel ezelőtt figyeltek fel a szakemberek. Egy újabb hajóroncs is...
Utazás
Október utolsó napjaiban járunk, a csúcshőmérséklet azonban még most is meghaladja a 20 fokot. Szinte sehol...
Utazás
1972. október 13-án az Andok hegységben lezuhant egy Chilébe tartó repülőgép, melynek fedélzetén egy...

Oldalak