3 jel, hogy te vagy az „üveggyerek” a családodban – sokan csak felnőttként ismerik fel

Vannak gyerekek, akik látszólag semmilyen problémát nem okoznak a családban. Jól tanulnak, önállóak, ritkán panaszkodnak, ezért a környezetük gyakran úgy gondolja, velük minden rendben van. A HuffPost nemrég szakértők segítségével mutatta be az úgynevezett „glass child”, vagyis „üveggyerek” jelenségét – egy olyan családi szerepet, amelyet sokan csak évekkel később, felnőttként ismernek fel magukon.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Nem arról van szó, amire elsőre gondolnál

Az elmúlt években egyre több pszichológiai fogalom vált ismertté a közösségi médiának és a szakmai cikkeknek köszönhetően. Ezek közül azonban nem mindegyik jelent hivatalos diagnózist. Van, amelyik inkább egy gyakran előforduló élethelyzetet vagy családi mintázatot ír le – és pontosan ilyen az „üveggyerek” fogalma is. A kifejezés elsőre megtévesztő lehet. Sokan azt hiszik, arra utal, hogy az érintett gyerek törékeny vagy különösen érzékeny. Valójában egészen másról van szó. A szakemberek szerint az elnevezés inkább azt az élményt próbálja megfogalmazni, amikor valaki úgy érzi, mintha a környezete „átlátna rajta”, vagyis nem kapná meg ugyanazt a figyelmet és érzelmi jelenlétet, mint amire szüksége lenne. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a szülők ne szeretnék a gyermeküket. Sok családban egyszerűen olyan élethelyzet alakul ki, amely miatt az egyik testvér jóval több figyelmet igényel, a másik pedig idővel megtanul alkalmazkodni. Éppen ezért sok felnőtt csak évekkel később döbben rá, hogy bizonyos viselkedési mintái talán innen erednek.

A galériában megmutatjuk azt a három leggyakoribb jelet, amelyet a pszichológusok az „üveggyerek” jelenséggel kapcsolatban említenek.

Leadfotó: 123RF

HuffPost

Oldalak

Lifestyle
Abban az időben, amikor még nem léteztek méregdrága szintetikus légfrissítők és digitális párátlanítók, a háziasszonyok elképesztő kreativitással és a természet törvényszerűségeit kihasználva...
Lifestyle
Egy különleges módszerrel könnyebben megelőzheted a rendetlenséget, ráadásul naponta mindössze néhány apró változtatásra lesz szükséged.
Utazás
Reggelente tényleg csak beszállsz, és indulsz. Ezt a régi trükköt újra használják a rutinos autósok.
Lifestyle
Már az időjárás előrejelzések is az első komolyabb fagyokra figyelmeztetnek, így ideje megkezdeni a téliesítést.
Lifestyle
Farkas András nyugdíjszakértő érdekes dolgokról rántotta le a leplet, és szerinte a nyugdíjkorhatár is változhatna.