Sztárok

Bejelentették Károly király halálát, de ami ezután történt, arra senki sem számított

A médiának sajátos protokolljai vannak az ilyen helyzetek kezelésére

A király egészségi állapotával kapcsolatos hírek azonban nemcsak a közvéleményt tartják izgalomban, hanem a médiát is. A brit sajtóban régóta bevett gyakorlat, hogy előre elkészített anyagokat tartanak készenlétben a fontos közszereplők haláláról.

Ez nem morbid a szakemberek szerint, hanem a gyors és pontos tájékoztatás igénye miatt alakult ki. A nagy televíziós csatornák, rádiók és újságok mind rendelkeznek úgynevezett „obituary package”-ekkel, vagyis előre megírt, szerkesztett anyagokkal, amelyeket szükség esetén azonnal adásba tudnak tenni.

II. Erzsébet esetében is ismert volt, hogy évtizedek óta létezett egy részletes, több órás műsorfolyam, amelyet csak aktiválni kellett a halálhír bejelentésekor. Ugyanez igaz Károly királyra is: a brit média készenlétben tartja a szükséges anyagokat, mert egy uralkodó halála nemcsak nemzeti, hanem nemzetközi jelentőségű esemény.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Ez a gyakorlat azonban időnként váratlan és kellemetlen helyzeteket is eredményezhet. A Radio Caroline essexi stúdiójában történt incidens pontosan ezt mutatja. Egy technikai hiba miatt véletlenül aktiválódott az „Uralkodó halála” protokoll, és a rádió tévesen bejelentette, hogy Károly király elhunyt. A hír természetesen sokkolta a hallgatókat, és gyorsan terjedni kezdett, mielőtt az állomás vezetése tisztázta volna, hogy mindössze egy számítógépes hibáról van szó.

Peter Moore, az állomás vezetője nyilvánosan kért bocsánatot, és hangsúlyozta, hogy minden brit rádió és televízió rendelkezik ilyen előre elkészített eljárással, bár remélik, hogy minél később kell használniuk. Az eset különösen kellemetlen volt, mert a király és a királynő éppen Észak-Írországban tartózkodott, így a téves bejelentés pillanatok alatt diplomáciai és kommunikációs zavart is okozhatott volna. Károly király azonban hála égnek jól van.

Legutóbb a CNN jelentette be Michael J. Fox halálát, amit a színész végig is nézett a tévében. Erről ide kattintva olvashattok bővebben!

Leadfotó: Chris Jackson/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Rák egy kreatív elképzelése támogatásra találhat, vagy olyan emberekkel találkozhat, akik segítenek kibontakoztatni terveit. Olvasd el a mai horoszkópod!
Lifestyle
A tikkasztó nyári hőségben nem kell azonnal cukros üdítők vagy jégkockák után nyúlnod: három gyógynövény természetes módon, belülről hűti le a tested.
Sztárok
Alaposan meglepődött mindenki, de Polgár Judit is ott volt az esélyesek között, hogy Magyarország új köztársasági elnöke legyen.
Sztárok
Lamine Yamal a 2026-os labdarúgó-világbajnokság egyik legnagyobb felfedezettje és legfényesebb csillaga, aki a pályán kívül is boldog időszakot él át. A fiatal futballsztár szívét ugyanis egy...
Egészség
A séta még mindig az egyik legegészségesebb dolog, amit a diétába is be lehet illeszteni.
Lifestyle
Alaposan elszabadult a málna ára, de aki imádja, az egy kisebb kertben is belevághat a termesztésbe.