A válását követő mély szégyenérzetről vallott a magyar színésznő: azt érezte, hogy elbukott feleségként és anyaként

A válás jóval a bíróság előtt elkezdődik

Az adás egyik központi állítása, hogy a válás nem a jogi kimondás pillanatában indul. Róza Ráhel pontosan fogalmaz: „Nem onnan kezdődik a válás, amikor kimondják jogilag, hogy ti már nem vagytok férjfeleség, hanem sokkal korábban kezdődik a válás.” Az a pont számít, amikor két ember már nem tud ugyanabban a közelségben létezni, mint korábban, amikor megindul a lelki eltávolodás, és a kapcsolatból lassan eltűnik az otthonosság. Kecskés Karina ezt egy nagyon plasztikus képpel írja le. Szerinte vannak az életben „életszakaszkapuk”, amelyek „egy kis halál” formájában érkeznek meg. Olyanok, mint amikor a kígyó levedli a bőrét: a régi már szűk, az új pedig még ismeretlen. Ettől a felismeréstől nem lesz rögtön könnyebb semmi, de legalább kimondhatóvá válik, hogy valami nem működik tovább.

Róza Ráhel a válást hétköznapi krízisként írja le, ami nem azért hétköznapi, mert könnyű, hanem mert sok ember életében bekövetkezik. Egy ilyen helyzet „megkérdőjelezi mindent, ami eddig volt”, és különösen erősen rázza meg a nő identitását. A talaj kicsúszik, a koordináták eltűnnek, és az újrakezdés egyszerre jelent szabadságot és félelmet.

Karina ehhez a saját szégyenélményét teszi hozzá. Arról beszél, milyen nehéz volt először elmondani a környezetének, hogy az a kép, amit a házasságról és a családról dédelgetett, összeomlott. Nem önmaga előtt szégyellte a helyzetet, hanem a külvilág tekintete előtt. A fordulat akkor jött el, amikor erről beszélni tudott. Amikor kimondható lett a kudarc, vele együtt megszűnt az a bénító érzés is, hogy ez csak vele történhet meg. A beszélgetés érzékenyen különbséget tesz aközött, hogy valakit elhagynak, vagy ő maga dönt a kilépés mellett. Róza Ráhel szerint „az a nő, aki maga hozza meg a döntést, hogy én válok, ez egy nagyon-nagyon nehéz döntés”. Nem könnyebb, csak másképp fáj. Ilyenkor nem elsősorban a megalázottság vagy az értéktelenség érzése a legerősebb, hanem a felelősség súlya, különösen akkor, ha gyerek is van. Ez a felelősség a beszélgetésben nem vád, hanem felnőttség. A gyerek figyel, lát, és abból tanul, hogyan áll fel az anya a legmélyebb helyzetből. Ez az adás egyik legfontosabb rejtett állítása: a gyerek nemcsak a család felbomlását érzékeli, hanem azt is, hogy a szülő képes-e önazonosan, méltósággal továbbmenni.

Cikkünk a következő oldalon folytatódik!