Sztárok

Szívszorító, milyen közleményt adtak ki Rob Reiner gyászoló gyermekei

Ő volt Rob Reiner

Rob Reiner 1947. március 6-án, egy New York-i zsidó család sarjaként látta meg a napvilágot. Karrierjét színészként kezdte: a hatvanas évek második felében, illetve végén több népszerű televíziós produkcióban is szerepelt (köztük az 1966-ban indult Batman-sorozatban), ám ebben az időszakban már íróként is bemutatkozott, méghozzá a későbbi világhírű színész-komikus, Steve Martin partnereként.

Reiner színészként felbukkant a hetvenes évek egyik legnépszerűbb amerikai tévésorozatában, az All in the Family című sitcomban, a 80-as években azonban direktorként is megvillantotta oroszlánkörmeit.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

1985-ben forgatta a Tuti dolog című vígjátékot, melyben a fiatal John Cusack játszotta a főszerepet. Egy évvel később az Állj mellém! című Stephen King-adaptációval növelte ázsióját, mely egy gyermekekből álló baráti társaságról szól, akik az ötvenes évek alkonyán rejtélyes körülmények között elhunyt iskolatársuk holttestének felkutatására indulnak. 1989-ben aztán jött a Harry és Sally című romantikus komédia, melyben Meg Ryan és Billy Crystal alakították a főszerepeket. 1990-ben Reiner ismét emelte a tétet, és előrukkolt Tortúra című thrillerével, mely a már említett Stephen King Misery című regényének világhírű adaptációja. A főszerepeket James Caan és az ezért a szerepéért Oscar-díjjal jutalmazott Kathy Bates alakították. Ezt követte az Egy becsületbeli ügy (1992) című tárgyalótermi dráma, mely a kor legnépszerűbb hollywoodi színészeit (Tom Cruise, Demi Moore, Jack Nicholson) vonultatta fel. Reiner később olyan filmekkel folytatta pályafutását, mint a Szerelem a Fehér Házban (1995), a Kísért a múlt (1996), az Azt beszélik... (2005), A bakancslista (2008), a Szerelem a végzetem (2014) vagy a Háborúra készülve (2017).

A politikai aktivistaként és Donald Trump amerikai elnök kritikusaként is ismertté vált filmdirektor márciusban lett volna 79 éves.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Egészség
A kávé önmagában nem feltétlenül egészségtelen, de vannak olyan változatai, amelyeket jobb ritkábban inni.
Lifestyle
Egy Oroszországban élő magyar lány népszerű videóban mutatta be a magyar konyha sokszínűségét. Orosz ismerősei alig hitték el, hogy a magyarok édesen eszik a tésztát és a gesztenyét.
Sztárok
Szerdán áll bíróság elé Molnár Áron, akit a Fóti Gyermekotthon korábbi igazgatója, Páger Pál Attila perelt be rágalmazás és becsületsértés miatt. A színész-aktivista kemény üzenetben reagált a...
Sztárok
Ember Márk és felesége, Virág Horvátországban ünnepelték első házassági évfordulójukat. Az élmény azonban váratlan fordulatot vett, amikor a színész egy ügyetlen mozdulattal a sötét tengerbe ejtette...
Lifestyle
A megfelelő stratégiákkal, napi és heti rutinokkal, valamint tudatosan kialakított szokásokkal a takarítás nem stresszforrás, hanem a kiegyensúlyozott élet része lehet.
Lifestyle
Több mint hatszáz év telt el születése óta, mégis Jeanne d’Arc, az orléans-i szűz neve ma is ismerősen cseng, hiszen nemcsak Franciaország történelmének egyik különleges alakja, hanem olyan női...