Béres Alexandra: "Azt mondták, nem lehet közös gyermekünk" - a Babára vágyva podcast 10. epizódja

A Babára Vágyva legújabb epizódjában Béres Alexandra, a népszerű fitneszedző és sportoló osztja meg történetét. Elmeséli, hogyan élték meg a nehezített gyermekvállalást, különösen azt az időszakot, amikor majdnem fél éven keresztül abban a tudatban voltak férjével, hogy nem lehet gyermekük. Az, hogy végül sikerült, s hogy kiderült, hogy mégis „lehet” - egy igazi megkönnyebbülés volt számukra.

Béres Alexandra a nehezített gyermekvállalásról

Alexandra már 6 éves kora óta aktívan sportol, és fiatalkorában ritmikus sportgimnasztikában versenyzett a legjobbak között. Első nagy sikerét 18 évesen érte el, amikor fitnesz magyar bajnok lett, majd a nemzetközi porondon is tarolt, Európa- és világbajnoki címet szerzett. A fitnesz mellett a curling világában is komoly eredményeket ért el: 2003 és 2013 között több alkalommal is Magyar Bajnok lett, és 2011-ben curling Európa-bajnoki címet szerzett.

Alexandra emellett a Súlykontroll életmódrendszer megalkotója, amely már évek óta segíti az embereket az egészséges testsúly elérésében. Két gyermekének a lombikprogramnak köszönhetően adott életet: lányai 2009-ben és 2014-ben születtek meg.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Elmondása szerint amit a húsz, élsportban eltöltött év alatt leginkább megtanult, hogy a megfelelő kitartással a legtöbb célunkat igenis elérhetjük és hogy a csoda bennünk van! Azaz nem várhatjuk mástól a megoldást, magunknak kell tennünk a vágyaink eléréséért.

Szakorvos a meddőségről: "Ne gyötrődjünk otthon túl sokáig" - Nézd meg a Babára vágyva 9. részét itt!

Leadfotó: Babára vágyva

Oldalak

Egészség
Azt már eddig is mondták a szakértők, hogy nem érdemes túlzsúfolni a hálószobát, ha normálisan szeretetnénk aludni.
Lifestyle
Az Oroszlán jókedve ma másokra is átragadhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Home&Design
A WC-tisztítók, valamint illatosítók is elég drágák, így megéri kísérletezni, hogy otthon rakjuk össze.
Lifestyle
A nyári fesztiválok egyet jelentenek az önfeledt szabadsággal, a világhírű előadókkal és a sokszínű közösségi élményekkel. Bárhol is járunk a világban, a fesztiválszezon mindig elhozza a nyár...
Lifestyle
Még mindig őrülten népszerű strandkaja a hekk, de van olyan eset, amikor nem szabadna megenni.
Sztárok
Pamela Anderson tényleg pánikba is esett kicsit, hogy egy ekkora világsztár akar vele dolgozni.