Utazás

Stabilitás és minőség éve Horvátországban – egyre több magyar az elő- és utószezonban

A Horvátország iránti érdeklődés továbbra is rendkívül erős a magyar utazók körében: A Horvát Idegenforgalmi Közösség sajtótájékoztatóján ismertette a 2025-ös turisztikai év eddigi eredményeit, és bemutatta azokat a tendenciákat, amelyek a fenntarthatóság, a minőség és a kiegyensúlyozottabb szezonalitás irányába mutatnak. Az eseményen elhangzott, hogy Horvátország továbbra is a magyar turisták egyik legfontosabb és legkedveltebb célpontja, ahol a látogatók immár nemcsak a nyári hónapokban, hanem az év egyre nagyobb részében keresik az aktív és gasztronómiai élményeket.

Kiegyenlítettebb szezonalitás, erős elő- és utószezon

2025 október közepéig 750 ezer magyar turista látogatott el a tengerpartra, összesen 3,69 millió vendégéjszakát töltve el az ország különböző régióiban. Bár ez a tavalyi rekordévhez képest mérsékelt, 1%-os csökkenést az érkezésekben és 3,5%-os visszaesést a vendégéjszakákban jelent, a Horvát Idegenforgalmi Közösség ezt stabilizáció évének tekinti – hiszen az előző két évben rendkívül dinamikus, 2023-ban közel 20%-os, 2024-ben pedig további 10%-os növekedést könyvelhetett el a piac.

A 2025-ös év egyik legfontosabb pozitív tendenciája, hogy az elő- és utószezonban nőtt a magyar turisták száma, míg a nyári hónapokban, különösen augusztusban 6%-os csökkenés volt tapasztalható a vendégéjszakákban – ez körülbelül 130 ezer éjszakával kevesebbet jelent a tavalyihoz képest. A magánszálláshelyek körében regisztrálták a legnagyobb visszaesést (-6%), míg a szállodák és kempingek stabil eredményeket értek el, megtartva tavalyi teljesítményüket.

„A Horvát Idegenforgalmi Közösség szerint mindez a fenntartható turizmus és a szezonális terhelés kiegyenlítésének irányába tett lépéseket igazolja. A vendégek számának enyhe mérséklődése mellett a szolgáltatások minősége, a gasztronómiai kínálat és az elérhetőség tovább javult.” – mondta Ivana Herceg, a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi igazgatója.

TOP régiók és úti célok 2025-ben

A magyar utazók körében idén is a Kvarner régió bizonyult a legnépszerűbbnek, több mint 1,1 millió vendégéjszakával, melyet Isztria (800 ezer) és Zadar megye (610 ezer) követett. A leglátogatottabb úti célok között idén is Crikvenica, Vir és Rovinj vezették a listát.

Horvátország a fejlesztések és a minőségi turizmus útján

2025 több jelentős fejlesztést is hozott a horvát turizmusban. A Pélmonostortól (Beli Manastir) a magyar határig megnyílt A5-ös autópálya-szakasz révén Budapest és Eszék között már mindössze kétórás autóút teszi még kényelmesebbé az utazást a magyar látogatók számára. Emellett az idei évben számos új, prémium kategóriás szálloda nyílt meg, tovább erősítve Horvátország pozícióját a minőségi turizmus terén.

A legújabb ötcsillagos házak közé tartozik:

  • Heritage & Resort Hotel Monumenti 5*
  • Hotel Preko, Ugljan 5* – az első Hilton a horvát szigeteken
  • Molum Hotel & Residences, Sv. Filip i Jakov 5*
  • Hotel Regency, Zadar 5* – az első Hyatt Horvátországban
  • The Isolano, Cres 5* – a Marriott Autograph Collection első horvátországi szállodája

A MICHELIN Key minősítési rendszer bevezetésével Horvátország tovább erősítette gasztronómiai és vendéglátóipari hírnevét: tíz horvát szálloda kapta meg az idén először kiosztott rangos MICHELIN Key elismerést, ami jól mutatja az ország elkötelezettségét a nemzetközi minőségi sztenderdek iránt.

Fenntartható, egész éves úti cél

A 2025-ös év stabil, kiegyensúlyozott szezont hozott, amelyben tovább erősödött az elő- és utószezon szerepe. Ez megerősíti, hogy Horvátország nemcsak a nyári hónapokban, hanem az év többi részében is vonzó úti cél a magyar utazók számára. „A turizmus fejlődése egyre inkább a minőség, a fenntarthatóság és az autentikus élmények irányába halad. Célunk, hogy a magyar látogatók felfedezzék Horvátország gasztronómiai, kulturális és aktív turisztikai lehetőségeit az év minden időszakában.” – mondta a sajtótájékoztatón Ivana Herceg, a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi igazgatója.

Oldalak

Utazás
Sztárok
Negyvennégy hónapos hallgatást tört meg a sztárpár: tündéri fotó készült Enrique Iglesias és Anna Kurnyikova gyermekeiről.
Sztárok
Megrázó vallomást tett az RTL Fókusz kamerái előtt Szigligeti Ivett, aki végérvényesen elhatározta, megváltoztatja a nevét. Az is kiderült, miért.
Lifestyle
Hatalmas port kavart egy menyasszony megrendítő története, akinek a saját tanúja próbálta átverni az esküvője előtt a koszorúslányruha miatt.
Fashion&Beauty
A loaferek már rég nem csak az őszi gardrób alapdarabjai: idén nyáron is a legstílusosabb nők kedvencei közé tartoznak. Kényelmesek, elegánsak, és szinte bármilyen szettet képesek egy pillanat alatt...
Utazás
Nyugalmunknak hamarosan vége szakad: északnyugat felől hűvösebb, instabil levegő éri el térségünket, záporokat, zivatarokat és viharos széllökéseket hozva magával.
Sztárok
Sok minden történt a köztársasági elnöki pozíció körül, és eldőlt, hogy Polgár Judit nem vállalja a feladatot.