Meghan könnyekben tört ki, amikor megtudta, mit tett Vilmos: a hercegné szinte felrobbant a dühtől

Iszonyúan mérgesek lettek

Harry a Netflixen sugárzott, nagy port kavaró dokumentum-sorozatuk ötödik epizódjában idézte fel felesége reakcióját. „A legszomorúbb az egészben – mondta –, hogy éket vertek közém és a bátyám közé, úgyhogy most ő az intézmény oldalán áll. És ezt részben értem is. Ez az öröksége, belé nevelték, hogy egyik legfőbb feladata az intézmény fennmaradásának és folytonosságának biztosítása” – fogalmazott a herceg. Azon a napon, amikor az imént említett cikk megjelent, Harry egy megbeszélésről kilépve értesült róla, hogy a palota kiadott egy közös nyilatkozatot az ő és a trónörökös nevében, amely cáfolta a „zaklatásról” szóló híreket. „Nem hittem el , hogy senki sem kérte ki a beleegyezésemet ahhoz, hogy a nevemet ehhez a közleményhez adják” – magyarázta, majd hozzátette: a megbeszélés után, miután megtudta, hogy a szöveg már kikerült a nyilvánosság elé, Harry azonnal felhívta hitvesét. „Elmondtam neki, és ő azonnal könnyekben tört ki, mert négy órán belül hajlandóak voltak hazudni, hogy megvédjék a bátyámat, de három éven keresztül soha nem voltak hajlandók elmondani az igazat, hogy megvédjenek minket” – jegyezte meg őszintén.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Még nincs vége, lapozz!

Oldalak

Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.
Lifestyle
Kevéssé köztudott, de Fásy Ádám karrierje a vendéglátóiparban indult, ahol a ranglétra legalsó fokától a vezérigazgatói posztig jutott, szenvedélyét pedig a mai napig saját receptoldalán éli meg.
Sztárok
Molnár Attila, azaz DESH lett az Európai Unió legsikeresebb helyi előadója egy friss zeneipari jelentés szerint, miközben a magyar slágerlistákat egyedülálló módon uralja, és már a Puskás Arénás...
Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...