Sztárok

„Megbélyegeztek, eldobtak, kirúgtak, elfelejtettek, eltöröltek” - így élte meg Johnny Depp a Grindelwald-szerep elvesztését

A színész most először beszél arról, milyen volt megélni, hogy a botrányos válóper után gyakorlatilag száműzték Hollywoodból.

Karrier és magánélet

Johnny Depp neve évekig egyet jelentett a karizmatikus, különc karakterekkel és a karrierjét hosszú időn át meghatározó sikerfilmek, mint a Karib-tenger kalózai vagy az Éjsötét árnyék, mellett az sokkal inkább a magánélete és a volt feleségével, Amber Hearddel folytatott pereskedés került a középpontba.

A kapcsolatuk 2012-ben kezdődött, és már a kezdetektől fogva a média célkeresztjében állt. Házasságuk 2015-ben köttetett, ám alig egy évvel később Heard válókeresetet nyújtott be, bántalmazással vádolva Deppet – a vádak pedig azonnal elindították a lavinát. A színész nevét számos stúdió, márka és produkció hirtelen eltávolította a projektjeiből. Depp folyamatosan tagadta a bántalmazási vádakat, és 2019-ben végül ő maga indított rágalmazási pert az exfelesége ellen egy Washington Postban megjelent véleménycikk kapcsán, amelyben Heard – név nélkül ugyan – családon belüli erőszak túlélőjeként írt magáról.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

A per évekig húzódott, és közben mindkét fél nyilvánosságra hozta egymást terhelő bizonyítékait – hangfelvételek, tanúvallomások és orvosi jelentések is napvilágra kerültek. A közvélemény rendkívül megosztottá vált: míg egyesek Heard-öt tartották áldozatnak, mások Depp mellett álltak ki, hangsúlyozva, hogy ő is elszenvedője lehetett a toxikus kapcsolatnak.

Bár a 2022-es ítélet végül nagyrészt Depp javára született – a bíróság elismerte, hogy Heard valóban rágalmazta őt –, a karrierje addigra már jelentős károkat szenvedett. Különösen fájó pont számára, hogy a Warner Bros. leváltotta őt Gellert Grindelwald szerepéről a „Legendás állatok” filmszériában, amit a színész egyik legizgalmasabb modern szerepének tartott.

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Több mint húsz év telt el Angelina Jolie és Billy Bob Thornton botrányoktól övezett házassága óta, ám a színész ma sem fogja vissza magát, ha egykori feleségéről van szó.
Fashion&Beauty
A ragyogó, makulátlan bőr ígérete sokakat csábít arra, hogy egyszerre több hatóanyagot kenjenek magukra – pedig a túl sok jó is árthat.
Fashion&Beauty
Ha úgy érzed, a bőröd elvesztette a fényét, megjelentek a sötétebb foltok, vagy egyszerűen csak hiányzik az a „friss ragyogás”, amire mindenki vágyik, van egy egyszerű megoldás: a C-vitamin.
Sztárok
Kevés arc ivódott be annyira egy egész generáció emlékezetébe, mint a Kinder csoki csomagolásán mosolygó kisfiúé – pedig a gyerekkori portré mögött álló Matteo Farneti mára felnőtt férfi lett.
Lifestyle
Növényt ültetni, gondozni és nevelhetni szép dolog, és több szempontból hasznos is. Azt viszont nem mondanánk, hogy mindig egyszerű feladat, hiszen sokszor előfordul, hogy hiába igyekszünk életben...