Jennifer Lopez tűzforró bikinis fotóitól leesett a rajongók álla: a popdíva olyan volt a medence partján, akár egy istennő

Jennifer Lopez dögösebb, mint valaha: a világsztár egy napozóágyon heverészve mutatta meg tökéletesen kidolgozott, sportos alakját, amire csak egy aprócska fürdőruhát húzott.

Sugárzik róla az életöröm

Jennifer Lopez és Ben Affleck szerelme a 2000-es évek elején szökkent szárba, s bár 2002-ben eljegyezték egymás, végül 2004-ben, a publikum legnagyobb döbbenetére a szakítás mellett döntöttek, majd mindketten mások mellett próbáltak boldogságra lelni – az énekes-színésznő később férjhez ment Marc Anthonyhoz, Ben pedig feleségül vette Jennifer Garnert, és mindketten családot alapítottak. Ahogy telt-múlt az idő, a világ jóformán el is felejtette, hogy egykor egy párt alkottak, mígnem 2021-ben napvilágot látott, hogy ismét fellobbant közöttük a láng, hamarosan pedig mindenki a nagyszabású álomesküvőjükről beszélt. A házasságuk azonban – bármilyen ígéretesnek is indult – végül nem állta ki az idő próbáját. 2024 augusztusában – méghozzá pont a második házassági évfordulójukon – a popdíva beadta a válókereset, emiatt pedig még a This Is Me Live turnéját is lemondta, hogy időt tudjon tölteni gyermekeivel, a családjával, valamint a továbblépésre koncentrálhasson. Aztán, néhány hónap eltelte után, egy őszinte interjúban bevallotta: szüksége volt arra, hogy kiszakadjon a reflektorfényből és feldolgozza mindazt, ami történt. Az Interview Magazine-nak adott interjújában elmondta, mennyire nehéz döntés volt ez számára, hiszen nem akarta cserben hagyni a rajongóit. „Nagyon fájt, hogy csalódást okoztam bárkinek is, de egyszerűen szükségem volt arra, hogy a gyerekeimmel legyek, magammal legyek, és mélyen átgondoljam mindazt, ami az életemben zajlik” – fogalmazott. Hozzátette: bár ez volt élete egyik legnehezebb időszaka, egyben a legjobb is, mert lehetősége volt önmagára koncentrálni és fejlődni. A szakítás után egy évvel a híresség a People magazinnak nyilatkozva arról beszélt nemrég, hogy készen áll a visszatérésre. „Ez a tökéletes nyár arra, hogy megünnepeljem a szabadságot és a boldogságot. Most minden annyira egészségesnek és jónak tűnik az életemben, és készen állok arra, hogy ismét színpadra álljak, hogy énekeljek, táncoljak, és boldogságot adjak az embereknek” – fogalmazott a sztár, aki július 20-án a budapesti MVM Domeban is koncertet ad. Nos az, hogy valóban sikerült visszatalálnia önmagához, illetve a lelki békéjéhez, egyértelműen látszik legfrissebb, az Instagram oldalára feltöltött fotóiból is, melyeken csak úgy sugárzik a vitalitástól és az életörömtől, nem utolsó sorban pedig azt is bebizonyítja a szóban forgó felvételekkel, hogy 55 évesen is még mindig ő a világ egyik legdögösebb nője – a képeken ugyanis falatnyi, elképesztően szexi bikiniben pózol. Galériánkban megmutatjuk, milyen ellenállhatatlanul néz ki:

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Leadfotó: Gilbert Flores/Variety via Getty Images

Forrás: HELLO! Magazine

Oldalak

Sztárok
A 26 éves modell őszinte, filtermentes bejegyzése azonnal megmozgatta a követőket: sokak szerint még soha nem tűnt ennyire közvetlennek és magával ragadónak.
Fashion&Beauty
Bőrápolási rutinunkat célszerű az időjárás változásaihoz igazítanunk, a hideg idő beköszöntével például van néhány összetevő, melyeket jobb inkább messziről elkerülnünk, ha szeretnénk megőrizni...
Sztárok
Brendan Fraser ikonikus szerepe majdnem az életébe került: A múmia forgatásán olyan baleset történt vele, amelyről az orvosok később azt mondták, néhány másodpercig „technikai értelemben halott” volt...
Lifestyle
Ma különösen szerencsés energiák veszik körül a Bikát. Napi horoszkóp.
Lifestyle
Az év utolsó napjai váratlan fordulatokat hoznak az Ikreknek. Hétvégi szerelmi horoszkóp.
Utazás
Az EU-s kézipoggyász-szabályok hamarosan egyszerűbbé és átláthatóbbá válhatnak.