Döbbenetes, mit okozhat a hosszú távú D-vitamin túladagolás: komolyabb bajod is lehet tőle, mint hinnéd

Orvosi felügyelet nélkül ne kezdj szedni semmit!

A legnagyobb probléma, hogy sokan úgy kezdenek D-vitamint szedni, hogy előtte semmilyen laborvizsgálatot nem végeznek, pedig az, hogy valaki fáradékonyabb vagy kedvetlenebb, még nem biztos, hogy D-vitamin hiányt jelent. A megfelelő szérumszint meghatározása vérvétellel lehetséges, és az optimális tartományban lévő érték fölé emelni a szintet semmilyen egészségügyi előnnyel nem jár, a túlzott pótlás viszont súlyos károkat okozhat. A legújabb kutatások szerint a napi biztonságos felső határ felnőttek esetében 4000 IU, de még ezt sem ajánlott hónapokon át tartósan szedni orvosi kontroll nélkül, gyermekeknél pedig még ennél is alacsonyabb dózisok válhatnak toxikussá. A közösségi média híresebb arcai sokszor felelőtlenül ajánlanak dózisokat felületeiken, figyelmen kívül hagyva a testtömeget, az életkort, a nemi hormonok szintjét, vagy éppen az aktuális évszakot. A D-vitamin valójában hormonként viselkedik a szervezetben, így befolyásolja a sejtosztódást, az immunválaszt, sőt egyes daganatos folyamatok kockázatát is, éppen ezért orvosi javaslat és rendszeres vérvizsgálat nélkül a D-vitamin szedése kockázatos lehet. A túladagolás lassan alakul ki, de ha egyszer megtörténik, akkor hónapokig is eltarthat, mire a szervezet kiüríti a felesleget, addig pedig komoly szenvedést okozhat. Ezért fontos, hogy ne csak a hiánytól, hanem a túlzott bevitel következményeitől is megvédjük magunkat, ehhez pedig az egyetlen út a tudatosság és a rendszeres orvosi ellenőrzés.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Valódi dráma és országos felháborodás bontakozott ki a ságvári gólyafészeknél, ahol a nézők napokon át élő adásban figyelhették a legkisebb, végletesen legyengült fióka lassú pusztulását.
Lifestyle
A tejmentes étkezés és az érzékenységek miatti diéták korában egyre többen keresnek olyan alternatívákat, amelyekkel kompromisszumok nélkül helyettesíthetők a klasszikus kedvencek, mint például a...
Sztárok
Rácz Jenő egy meghökkentő és rendkívül veszélyes konyhai mutatvánnyal borzolta a kedélyeket: a saját alkarján, a szőrét levágva demonstrálta, hogyan tesztelték a késeik élességét a régi vágású séfek.
Egészség
A kulcscsomó egy olyan tárgy, amelyet naponta többször is kézbe veszünk, mégis ritkán gondolunk rá higiéniai szempontból.
Lifestyle
A párod csinált valamit, amivel rálépett a tyúkszemedre, de hiába telt el már egy hét, még mindig ezen puffogsz? Alapvetően igazad volt, talán még bocsánatot is kért, te mégis ezen rágódsz még napok...
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...