Egészség

Megállítható a szív öregedése? A tudósok áttörést értek el

Az öregedő szív

A kutatás különlegessége abban rejlik, hogy nem a sejtek működését vizsgálja önmagában, hanem azt a mikrokörnyezetet, amelyben ezek a sejtek élnek – azaz az ECM-et.

A kutatók azért fejlesztették ki a „DECIPHER” nevű modellt, hogy elkülönítve vizsgálhassák a szövetek merevségének és a sejtek közötti biokémiai jeleknek a hatását a szív működésére. Ez a laboratóriumi rendszer lehetővé teszi, hogy megfigyeljék, hogyan viselkednek fiatal sejtek egy idős, merevebb környezetben, illetve milyen hatással van egy fiatalos, rugalmas környezet az idős sejtek működésére. Így pontosabban megérthető, mely tényezők játszanak meghatározóbb szerepet a szív öregedésében.

Az eredmények meglepőek: a sejtek által kapott biokémiai jelek hatása lényegesen fontosabbnak bizonyult, mint maga a szövet merevsége. Ez azt jelenti, hogy az ECM merevsége önmagában nem okozza a sejtek működési problémáit, hanem inkább az, hogy milyen biokémiai jeleket közvetít a sejtek felé. Ez a felismerés új utakat nyithat meg a szívöregedés lassításában, hiszen ha sikerül ezeket a jeleket szabályozni, akár vissza is fordíthatók lehetnek bizonyos elöregedéssel összefüggő folyamatok.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A kutatás ígéretes eredményei ellenére még hosszú út áll előttünk, mielőtt ezekből a felfedezésekből új kezelések születhetnek — de mit tehetünk ma, hogy megóvjuk szívünk egészségét? Lapozz a következő oldalra, ahol szakértők gyakorlati tanácsokat adunk a szívbarát életmódhoz!

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Amikor beköszönt az első igazi őszi hideg, semmi sem melegíti át jobban a testet és a lelket, mint egy gőzölgő, tápláló tál leves. A hideg napok tökéletes alkalmat teremtenek arra, hogy végre...
Sztárok
A Született feleségek egykori gyereksztárja már rég nem az a bájos kisfiú, akit annak idején a Lila akác közben megismerhettünk: Mason Vale Cotton 24 évesen kifejezetten jóképű fiatalemberré érett.
Fashion&Beauty
Egykor sokan inkább elkerülték, ma viszont újra a divatrajongók kedvence. A retró hangulatú darab nemcsak kényelmes, hanem meglepően elegáns összeállítások alapja is lehet – ráadásul megfelelő...
Lifestyle
A hosszú élet titkát sokan különleges étrendekben, étrend-kiegészítőkben vagy bonyolult egészségmegőrző rutinokban keresik, pedig a legfontosabb szokások között egy meglepően egyszerű dolog is...
Home&Design
Lehet, hogy annak idején sok pénzt költöttél rájuk, és még mindig ragaszkodsz hozzájuk, de az idő bizony a lakberendezési trendek felett is eljár. Néhány jól ismert dekoráció ma már inkább elvesz az...
Fashion&Beauty
Elsőre talán nem gondolnád, hogy ez a két ruhadarab jól működik együtt, a divatrajongók azonban már felfedezték maguknak a különleges párosítást. A titok a kontrasztban rejlik: az egyik lezser és...