Vilmos radikális változtatásokat fontolgat: megdöbbentő, milyen hagyományt hagyna el a herceg

Eltökélt a döntését illetően

Vilmosnak konkrét elképzelése van azzal kapcsolatban, hogy milyen formában szeretné majd megkoronáztatni magát, amikor eljön az idő. Egyesek szerint Vilmos koronaünnepsége jóval visszafogottabb és egyszerűbb lehet, mint amit a britek megszoktak, és ezzel édesapja, III. Károly király példáját követné. Károly ugyanis már a saját koronázásával is azt az irányt képviselte, amely a modern világ igényeihez és a mai társadalmi elvárásokhoz igazodik. Nem véletlen, hogy az ő ceremóniája közel fél órával rövidebb volt, mint a néhai II. Erzsébet királynő háromórás, minden pompával és csillogással megspékelt koronázása. Roya Nikkah, a rangos Sunday Times királyi szerkesztője szerint Vilmos herceg szintén eltökélt abban, hogy egy olyan eseményt szervezzen, amely egyszerre modern, közérthető és a Nemzetközösség összetartozását is szimbolizálja. Egy, a herceghez közel álló forrás szerint elképzelhető, hogy Vilmos inkább a középkori királyok egyszerűbb, letisztultabb koronázási szertartásaiból merít majd ihletet. A cél egy olyan ünnepség lenne, amely tükrözi a mai társadalom sokszínűségét, aktuális értékeit, és amely mellőzi a felesleges hivalkodást, amely sokak szerint már nem illik a 21. századhoz. A legnagyobb vitát természetesen az a kérdés váltotta ki, hogy mi legyen az Imperial State Crown, vagyis a Birodalmi Állami Korona sorsa. Ez a legendás, 1937-ben készült, mesébe illő ékszer valóságos történelmi ereklye, amelyet 3170 drágakő díszít, értéke pedig megközelíti az 5 milliárd fontot. Ez a korona évtizedeken át elengedhetetlen része volt minden brit koronázásnak, legutóbb III. Károly is ezzel a fején vonult végig a ceremónia után.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozz tovább!

Oldalak

Sztárok
Gyökeres változások a TV2-nél: felállt az új hírműsor csapata, amelyben tapasztalt visszatérők és teljesen friss arcok is helyet kaptak.
Lifestyle
Kapu Tibor drámai hangvételű bejegyzésben állt ki Polgár Judit mellett, miután a sakklegendát felkérték államfőjelöltnek.
Sztárok
Nyílt levélben határolódtak el a vezetőségtől és hűtlen kezeléssel "gyanúsított" alkotóktól a Budapesti Operettszínház elismert művészei.
Lifestyle
Sokkolta a szépségipar világát a hír: alig 35 éves korában életét vesztette a Miss Universe Jamaica korábbi döntőse, LaToya Malcolm.
Lifestyle
Egy történelmi, 19. századi kőház megvásárlásával akarta valóra váltani régi álmát a házaspár, ám a kulcsátvétel után azonnal elszabadult a rémálom.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá...