Utazás

KRESZ-teszt: meg tudod állapítani az áthaladás helyes sorrendjét? 100 emberből 80 sosem jut el a helyes megoldásig

Pedig most következő rejtvényünk egyáltalán nem összetett - sőt valójában pár másodperc alatt megoldható -, ám sok lelkes játékosnak a figyelmetlenség és a kapkodás a veszte. Te ne ess bele ebbe hibába!

Melyik autó haladhat tovább elsőként?

Újabb KRESZ-teszt, újabb kereszteződés, melynél meg kell állapítanod a járművek áthaladásának pontos sorrendjét - egy pofonegyszerű feladvánnyal folytatódik tehát immáron nagy múltú képrejtvény-sorozatunk. Ám az, hogy egy fejtörő cseppet sem bonyolult, nem feltétlenül jelenti, hogy a legrátermettebb játékosok másodpercek leforgása alatt megfejtik. Sokan ugyanis versenyt akarnak futni az idővel, mindenáron bizonyítani szeretnék - legfőképpen persze saját maguknak -, hogy ők a leggyorsabbak, a legügyesebbek, vág az eszük, akár a borotva, és nincs olyan szellemi megmérettetés, amiből ne kerülnének ki győztesen, mindössze pillanatok alatt.

Nos, egy KRESZ-teszt tökéletes megoldásához elmélyült figyelem és komoly összpontosítás is szükséges. Nem feltétlenül csak az időtényezőre kell figyelni. Nyilván az a legjobb, ha a helyes válasz gyorsan megszületik, de hidd el, azért egyáltalán nem tragédia, ha még egyszer leellenőrzöd magad, mielőtt meghoznád a végső döntést.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A rutinos sofőrök egy része egyébként is tévedhetetlennek hiszi magát: ők úgy tartják, annyira ismerik már a különböző közlekedési helyzeteket, hogy minden váratlan meglepetéssel képesek könnyedén megbirkózni. Nos, a valóságban ez nem feltétlenül állja meg a helyét - és nem feltétlenül állja meg a helyét a KRESZ-tesztek világában sem.

Vagyis annyit szeretnénk tanácsolni, hogy mindenképp higgadtan, hideg fejjel állj neki a most következő fejtörőnek, és akkor biztosan sikert aratsz majd!

Nos, akkor nézzük! Négy jármű, egy kereszteződés: meg tudod állapítani az áthaladás pontos sorrendjét?

Lapozz, a megoldást a következő oldalon áruljuk el!

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Míg a fesztiválozók buliznak a Szigeten, addig sokan próbálnak lecsapni a műanyagpalackokra.
Lifestyle
A Vízöntőnek saját érdekében érdemes figyelnie az apró lehetőségekre - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A nyár folyamán a pincéreknek is kemény napjaik vannak, és vannak olyan szituációk, amiket nagyon nem kedvelnek.
Lifestyle
A többség igyekszik úgy bánni a mesterséges intelligenciával, mint egy emberrel.
Egészség
Azért azt nem árt tisztázni, hogy sóra és cukorra is szüksége van a szervezetünknek.
Sztárok
Megjelent Ben Affleck új filmjének az első előzetese, ami a Netflixen debütál majd.