Lifestyle

Benézett a szállodai ágya alá a nő, jéggé dermedt a rémülettől, amikor meglátta, ki pislog vissza rá

A thaiföldi turista néhány szörnyű másodpercig úgy érezte, hamarosan elbúcsúzhat az életétől.

Bekukkantott az ágy alá, és elállt a lélegzete

Az embert akár még a világ legfényűzőbb szállodájában is érhetik meglepetések, különösen akkor, ha egy idegen országban vendégeskedik. Ezt most a saját kárán tanulta meg az a thaiföldi turista, aki - a Hindustian Times beszámolója szerint - élete legborzalmasabb hotelélményét élte át a napokban. Pedig a kalandvágyó, új impulzusokra szomjazó nő nem is a világ végére, "csak" Japánba utazott, és úgy ítélte, a felkelő nap országa eléggé biztonságos ahhoz, hogy ne érjék váratlan atrocitások egy hotelszobában.

A nő persze óriási hibát vétett azzal, hogy egyedül, kíséret nélkül utazott az egyébként mesés szépségű Tokióba. Persze kezdetben a félelem halovány sziklája sem pislákolt a szívében, hiszen a japán főváros egyik kifejezetten színvonalas szállodájában hajtotta álomra a fejét. A kiszolgálás nívójára kezdetben nem is lehetett panasza, csakhogy a második napján - miután visszatért a szobájába egy kellemes városnézést követően - lázálomszerű élményben volt része, amikor bekukkantott az ágya alá, és visszapislogott rá valaki.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozz tovább, a történet a galériában folytatódik!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Azt is lehet tudni, hogy milyen típusú leállás lesz az OTP Banknál decemberben és az érinti-e az ünnepi bevásárlós időszakot.
Home&Design
Hiába fizetsz gyors internetcsomagért, a lakás egyes pontjain mégis akadozik a videóhívás, lassan töltődnek be az oldalak, vagy folyton megszakad a kapcsolat? Lehet, hogy nem a szolgáltatódnál kell...
Lifestyle
Az őszi séták során a földön heverő termések izgalmas zsákmánynak tűnhetnek a kutyák számára, ám a penészes vagy önmagukban is mérgező növényi részek komoly egészségügyi kockázatot jelentenek...
Sztárok
Megindultak találgatások az új 007-es ügynök mivoltjáról. Bár jelenleg a Masters of the Air sztárját, Callum Turnert, valamint a Slow Horsesből ismert Jack Lowdent tartják a legesélyesebbnek, a...
Sztárok
Diana hercegné tragikus halála után a királyi család a nyilvánosság elől elvonulva igyekezett feldolgozni a veszteséget, Károly herceg pedig egy különleges afrikai expedícióval próbálta enyhíteni...
Lifestyle
Az idő lehűlésével együtt az aktivitásunk és lecsökkent, a szabadidős programokat és a hosszú sétákat felváltja a meleg lakás és a bekuckózás. Ennek egyetlen nagy veszélye van: a képernyőidőnk...