Lifestyle

Fontos döntést hoztak az olasz hatóságok Ferenc pápa végső nyughelyével kapcsolatban, a turisták miatt volt rá szükség

Rendkívüli biztonsági övezetté alakítják át a Santa Maria Maggiore-bazilikát és környékét a Ferenc pápa sírját látogató zarándokok védelme érdekében.

Ferenc pápa nyughelye "a második Szent Péter-bazilika"?

Rómában már második Szent Péter-bazilikának és második Vatikánnak keresztelték át a Santa Maria Maggiorét a vasárnap óta sorban álló hívek miatt. A Ferenc pápa temetését követő első napon mintegy hetvenezren, hétfőn pedig több mint negyvenezren látogattak el az elhunyt egyházfő sírjához. Kedden ismét reggel hét órakor nyitottak, és este fél nyolcig tartanak nyitva. Korábban a bazilika napi látogatói száma átlagban háromezer körül volt.

A hatóságok számításai szerint a május elsejét követő hosszú hétvége után csökkeni fog a sorban állók száma, de nyáron ismét megemelkedhet, és az egész mostani jubileumi szentévben magas maradhat.

"A Santa Maria Maggiore-bazilika a Rómába érkező zarándokok egyik kiemelt célpontjává válhat Ferenc pápa sírja miatt" - hangoztatta Lamberto Giannini római prefektus.

Már vasárnaptól megerősítették a biztonsági intézkedéseket, amelyek egyenlőre csak a bazilikánál sorban állók útvonalára vonatkoznak. A következő hetekben viszont a bazilikát övező egész városnegyedben, az Esquilino-dombról elnevezett kerületben új biztonsági rendszert vezetnek be, amelynek első szigorításai keddtől léptek életbe.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

A Santa Maria Maggiore-bazilika a város egyik legforgalmasabb pontján található, az ország legnagyobb vasútállomása, a Termini-pályaudvar szomszédságában, ahol két metróvonal találkozik és tucatnyi autóbusz végállomása van. A Termini térségében naponta félmillió ember halad át.

A Santa Maria Maggiorét lakóépületek, iskolák, szupermarketek, szállodák övezik. A közelben áll a belügyminisztérium épülete is. A bazilika előtti tér forgalmi csomópontnak számít, így teljesen mások a biztonsági feltételek, mint a Vatikánhoz tartozó, sokkal tágasabb Szent Péter téren, amely könnyen lezárható.

A hatóságok terve szerint a Santa Maria Maggiore egész térségét rendkívüli biztonsági zónává alakítják át. Növelik a rendőrök számát, és ahol lehet, gyalogosövezetet hoznak létre, helyet biztosítva elsősegélypontoknak is.

A környékbeliek aggódnak a már eddig is nagy közlekedési káosz rosszabbodása miatt, de örülnek a fokozott hatósági jelenlétnek, mivel a pályaudvar közelsége miatt az utcákon sok volt a tolvaj, a kábítószerárus és a hajléktalan - írja az MTI.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Amint beköszönt a hűvösebb, csípősebb idő, megszaporodnak a levegőben a kórokozók. A hideg, vírusos időben megnövekedik a náthás megbetegedések és a megfázásos esetek száma, és mi segíthetne jobban...
Lifestyle
A digitális világ ma már elválaszthatatlan része a gyerekek életének – teljesen elszigetelni őket tőle nem is lehet, nem is kell. A kérdés inkább az, mennyi képernyőidő fér még bele az egészséges...
Fashion&Beauty
Valószínűleg már milliószor hallottad, de fontos hangsúlyozni: a szemkörnyék a legérzékenyebb és legkényesebb bőr az egész arcodon. Tudjuk ezt, te is tudod, ezért minden este gondosan viszed fel a...
Sztárok
A 26 éves modell őszinte, filtermentes bejegyzése azonnal megmozgatta a követőket: sokak szerint még soha nem tűnt ennyire közvetlennek és magával ragadónak.
Fashion&Beauty
Bőrápolási rutinunkat célszerű az időjárás változásaihoz igazítanunk, a hideg idő beköszöntével például van néhány összetevő, melyeket jobb inkább messziről elkerülnünk, ha szeretnénk megőrizni...
Sztárok
Brendan Fraser ikonikus szerepe majdnem az életébe került: A múmia forgatásán olyan baleset történt vele, amelyről az orvosok később azt mondták, néhány másodpercig „technikai értelemben halott” volt...