Kovács Tamás: „Éreztem, hogy nekem nem az az utam, hogy focista kell legyek, hanem hogy színész”

Korhatáros szerelem, Semmelweis, Hunyadi – csak néhány azon sikeres produkciók közül, melyben Kovács Tamás szerepel, hamarosan pedig a most készülő Magyar menyegző című zenés-táncos filmben is látható lesz.

A legígéretesebb fiatal színészek között van

A magyar néptánc és népzene kiemelkedő kulturális hatásáról szóló filmmel eddig adós maradt a hazai filmgyártás – ezt a hiányt kívánja pótolni a Magyar menyegző című alkotás, melynek célja, hogy a magyar identitást alapjaiban meghatározó művészeti kincsről játékfilmes feldolgozás készüljön. A Békési Miksa forgatókönyvéből születő alkotás két budapesti fiatalember, András és Péter történetét követi nyomon, akik a 70-es évek végén Budapestről Erdélybe utaznak, hogy részt vegyenek András unokatestvérének lakodalmán, a kalotaszegi faluban pedig életre szóló kalandba keverednek – ám a két fiatalnak hamarosan olyan döntéseket kell meghoznia, amelyek következményei kiszámíthatatlanok. A zenés, táncos játékfilm főszereplőit a hazai mozikba már több mint 750 ezer nézőt becsábító Hogyan tudnék élni nélküled? sztárja, Törőcsik Franciska, az Együtt kezdtük révén széles körben megismert Kövesi Zsombor, valamint legutóbb a Hunyadi című sorozatban is látható Kovács Tamás alakítják. Utóbbi fiatal tehetséggel a most készülő alkotás forgatásán többek között arról beszélgettünk, miért választotta a foci helyett a művészi pályát, szintén színész édesapja, Kovács Frigyes figyelemmel kíséri-e a munkáit, de kitértünk arra is, hogy ő maga milyen nagy változás előtt áll.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

„Éreztem, hogy nekem nem az az utam, hogy focista kell legyek, hanem hogy színész” – fogalmazott többek között.

A teljes interjút az alábbi videóban tudod meghallgatni:

Leadfotó: Femcafe

Oldalak

Lifestyle
A szervezet tápanyaghiány esetén elsőként a létfontosságú belső szervek működését igyekszik fenntartani, így a vitaminok és ásványi anyagok szintjének csökkenése leghamarabb a hajunkon és az...
Fashion&Beauty
A reggeli kapkodásban a nyitott szekrény előtt állva elhangzó „nincs egy rongyom se” mondat az egyik leguniverzálisabb női tapasztalat, valljuk be. Bár a gardróbunk gyakran roskadozik a ruháktól, a...
Fashion&Beauty
2026 őszén nem más, mint a piros farmer tér vissza a divatba, és az idei őszi-téli szezonban ráadásul teljesen más arcát is mutatja meg. Ez az élénk szín elsőre sokakat elriaszthat, ám néhány ügyes...
Lifestyle
Nem városi legenda, és egyre többen tapasztalják, hogy a darazsak valóban támadóbbá válnak az őszi hónapokban.
Lifestyle
A hétvége után már azt is megnézhetjük, hogy milyen időjárásra számíthatunk hétfőn.
Sztárok
Nem sokan tudják, de a francia first ladynek előző házasságából két lánya és egy fia született: egyikük, Tiphaine a napokban a címlapokon landolt, nem véletlenül.