Egészség

Ezt érdemes tudni az alvási apnoéról

Nőként nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy elsősorban a házi módszerekhez forduljunk, ha valami egészségügyi kihívás felüti a fejét a családban, viszont a légzéskimaradás nem játék.

Ma már számos megoldás segíthet ennek felderítésében, kezelésében és nyomon követésében, de mindenképp szükséges az orvosi segítség is. Az AludniSzeretek webáruház alvás segítő termékei között számos témába vágó megoldásra lelhetünk, de a szakorvosi kezelés abban az esetben semmiképp sem hagyható el, ha a diagnózis igazolja az alvási apnoét.

Annak érdekében, hogy jobban meg lehessen érteni a megoldási lehetőségeket, nem árt, ha tisztában vagyunk néhány dologgal. Ebben segíthet ez az írás, így tarts velünk, és lélegezz fel végre éjjel is.

Mit jelent ez az állapot?

A légzési nehézségek közül fontos beszélni az alvási apnoéról. Alvás közben a légzésünk az éjszaka folyamán több alkalommal is megszakadhat, ami jellemzően meghaladja a 10 másodpercet.

Ez gyakorlatilag légzéskimaradást jelent, ami hatással van a vér megfelelő oxigénellátására is. Általában rövid ideig tartó ébrenlétet is okozhat, de a felszínes alvás felelőse is lehet, hiszen kizökkent a mély alvás fázisából.

Három típusa ismert ennek a betegségnek, ami különböző mértékben jelent veszélyforrást ránk nézve. Az egyik fő variánsa az obstruktív alvási apnoé, amit a torokizmok ellazulása okoz, a másik pedig a centrális. Ezutóbbi esetben a központi idegrendszer helytelenül irányítja a légzést szabályozó izmok működését. A harmadik változat ennek a kettőnek az együttes jelenléte.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Tünetek és egészségügyi kockázatok

A leggyakoribb tünetek közé sorolhatóak az egyenetlen horkolás, a szaggatott és hangos légzés. Megfigyelhető emellett a légzéskimaradás, az éjszakai izzadás és a gyakori ébredés, ami mellé társulhat a szájszárazság, a fejfájás és a folyamatos kimerültség érzése is.

Mindezek együttese pedig koncentrációs nehézségeket okozhat, ami rontja az életminőséget és kiemelten nagy hatása van a teljesítőképességünkre. Ezeknek a tüneteknek a jelenléte indokolja, hogy mindenképpen forduljunk szakorvoshoz, aki segíthet a diagnózis felállításában és a kezelésben egyaránt.

Súlyos egészségügyi kockázatokat rejthet magában ez az állapot hosszú távon, mert hatással lehet a szív- és érrendszeri panaszok, a magas vérnyomás és a cukorbetegség kialakulására. Emellett kezelés hiányában súlyosabb esetben akár tízszeresére emelheti a szívinfarktus és a stroke kialakulásának esélyét az éjszakai órákban.

Természetes megoldások, amik az orvosi kezelés mellett is segíthetnek

Ahogy sok más esetben, úgy itt is sokat segíthet az életmódváltás, ami enyhítheti a tüneteket. A megfelelő táplálkozás, a rendszeres mozgás bevezetése mellett az alkohol és a dohányzás kerülése is támogathatja a folyamatot.

A légzési szokások és a testtartás változtatása is hozzájárulhat ehhez, ahogy az AludniSzeretek webáruház széles termékpalettája is. Mindemellett persze az orvosi segítség is kiemelten fontos.

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Egy kis nosztalgiajáték következik: ha a imádtad a 90-es évek zenéjét, akkor ez a teszt neked való!
Sztárok
A mai napon, július 1-jén töltené be a 65. életévét a tragikus sorsú Diana hercegnő. Bár halála óta már csaknem harminc év telt el, a walesi hercegné emléke és öröksége semmit sem kopott. Most, ezen...
Lifestyle
Megfejtették a Mount Everest történetének leginkább hátborzongató és vitatott titkát. Egy friss DNS-vizsgálatnak köszönhetően végre biztosan tudható, kit takar az évtizedek óta csak „Zöld bakancsként...
Lifestyle
Hivatalosan is megjelent a 2026/2027-es tanév rendje, így a családok és a pedagógusok már most elkezdhetik tervezni a következő szezont. A megszokott keretek mellett több olyan újítás is helyet...
Sztárok
Thylane Blondeaut 2006-ban kezdték a világ legszebb kislányának nevezni: a becenevet még a Vogue magazintól kapta, azóta viszont a francia modell már felnőtt nővé érett, és 25 évesen, hétfőn férjhez...
Sztárok
A harmadik gyermekével várandós Anne Hathaway szinte kicsattan a boldogságtól: a gyönyörű sztárt nemrég New Yorkban kapták lencsevégre, méghozzá egy elképesztő megjelenésben.