Ez a nő volt Brad Pitt első menyasszonya: darabokra törte a színész szívét, amit szerelme művelt vele

A közelmúltban került pont Brad Pitt és volt neje, Angelina Jolie közel 10 évig tartó válási huzavonájának végére, azonban nem az Oscar-díjas színésznő az egyetlen, akivel csúfos véget ért a hollywoodi szívtipró kapcsolata.

Kosarat kapott

Mint ahogyan arról egy korábbi cikkünkben már beszámoltunk, Brad Pitt és Angelina Jolie végeláthatatlan jogi csatározása nemrégiben megoldódott, ez idő alatt pedig a rövid időre magába zuhanó színész visszatalált önmagához, új filmeket készített, ráadásul az új szerelem felé is nyitni kezdett, ami végül a gyönyörű, 31 esztendő Ines de Ramon személyében lépett be az életébe. 2022 végén kezdett el randizgatni egymással, mostanság pedig már szárnyra kelt az a hír, miszerint a házasság és a gyermekvállalás is szóba került köztük. Egy szó, mint száz, a hollywoodi sármőr magánélete rendeződni látszik, amiért ő maga biztosan rendkívül hálás, hiszen jó pár nehéz éven van túl – ráadásul korábbi romantikus viszonyai is csúnya kudarcba fulladtak. Angelinán kívül Jennifer Anistonnal sem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt szerette volna, sőt: a múltban a legelső menyasszonya is óriási csalódást okozott neki. A részletekért olvass tovább a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: JB Lacroix/FilmMagic/Getty Images

Forrás

Oldalak

Home&Design
A kád sokak számára a fürdőszoba egyik alapdarabja, egy apró helyiségben azonban könnyen kiderülhet, hogy túl sok értékes négyzetcentimétert foglal el. Ha már felújításon gondolkodsz, érdemes...
Sztárok
Soma Mamagésa megható és őszinte bejegyzésben emlékezett meg a 29. házassági évfordulójáról, elárulva a különleges belső sugallatokat, a szigorú szabályokat és a hosszú, boldog párkapcsolat szellemi...
Lifestyle
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási...
Lifestyle
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...