Lifestyle

Lebilincselő videó: egy kilométernél is magasabb lesz a földkerekség legmagasabb épülete

Kevesen tudják, de a Dzsiddah-torony építése nem most, hanem még 2013-ban kezdődött el, ám aztán pénzügyi problémák és korrupciós botrányok hátráltatták a projekt megfelelő ütemű haladását. A vállalkozás csak a közelmúltban kapott újabb lendületet.

Mindenki a csodájára jár majd, ha végre tényleg felépül

2013 óta készül Szaúd-Arábiában a világ legmagasabbnak szánt épülete. Az úgynevezett Dzsiddah-torony a tervek szerint 1000 méteres, vagyis egy kilométeres lesz, amivel minden bizonnyal rögtön bekerül majd a Guinness Rekordok Könyvébe, hiszen korábban még sosem fordult elő, hogy emberi kéz alkotta építmény elérte volna ezt a nagyságrendet. A projekt, mely 11 évvel ezelőtt szökkent szárba, annak idején pénzügyi problémák, illetve korrupciós botrányok miatt feneklett meg, ám Al-Valíd bin Talál szaúdi milliárdos nemrégiben bejelentette, hogy az általa támogatott cég, a Kingdom Holding nemsokára új lendületet ad a munkálatoknak. Kíváncsi vagy rá, hogy fest majd a Dzsiddah-torony, ha végre tényleg elkészül? Tarts velünk, galériánkban mutatunk egy lélegzetelállító videót!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A Boris ciklonnak köszönhetően óriási mennyiségű hó hullott az Alpokban. Sajnos ennek hatására árvíz is érkezett, a jelentős havazás viszont az osztrák síparadicsomok számára mindenképp jó hír.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Elvis Presley neve örökre összeforrt a rock and roll születésével és egy egész korszak hangulatával. A világsztár azonban a reflektorfényen túl sokkal összetettebb és furább életet élt, mint azt a...
Sztárok
A brit királyi család hivatalos programjai kívülről gyakran könnyednek és spontánnak tűnnek, a háttérben azonban minden apró részlet szigorúan megtervezett. A nyilvánosság elől rejtve olyan...
Lifestyle
A nyári hőség nemcsak napközben, hanem éjszaka is megkeserítheti az életünket, de néhány egyszerű trükkel sokkal pihentetőbbé tehetjük az alvást. Egy alvásszakértő most elárulta, melyik testhelyzet...
Fashion&Beauty
Ha nyár, akkor figyelemfelkeltő színek! Letícia királyné ezúttal egy lenyűgöző kék összeállítással hódította meg a nyilvánosságot, a ruha ráadásul nemcsak a tekinteteket vonzotta, hanem a...
Lifestyle
A Bikára olyan különleges élmények várnak, mintha egy romantikus film díszleteibe csöppent volna - íme, a júliusi előrejelzésünk szerelem fronton!
Egészség
A 40 fokos hőségben a szervezet működése alapvetően megváltozik, és az étkezésnek ehhez kell alkalmazkodnia.