Lifestyle

Elhunyt Karsai Dániel

A közismert alkotmányjogász, aki három éven át hősiesen küzdött gyógyíthatatlan betegségével, az ALS-sel, 47 éves volt. Halálhírét öccse, Karsai Péter közölte saját Facebook-oldalán.

Forradalmasította az eutanáziával kapcsolatos közgondolkodást

Negyvenhét esztendős korában elhunyt Karsai Dániel alkotmányjogász, aki élete utolsó három évében hősies harcot vívott gyógyíthatatlan betegségével, az ALS-sel. Karsai neve akkor vált széles körben ismertté, amikor egy évvel ezelőtt bejelentette: jogi küzdelembe kezd annak érdekében, hogy Magyarország változtasson jelenlegi, túlságosan szigorú eutanáziatörvényén. Az alkotmányjogász a strasbourgi bírósághoz fordult, hogy méltósággal fejezhesse be életét. Noha keresete végül elbukott, Karsai élete végéig hangoztatta: veresége mégis fényes győzelemmel ért fel, hiszen 2023 óta élénk társadalmi párbeszéd indult e különösen érzékeny kérdéskörben. Karsai Dániel példaértékű kitartásával, bátorságával nem csupán emberi nagyságát bizonyította be, de a hazai közbeszédet is felrázta, és bizonyos értelemben forradalmasította az eutanáziával kapcsolatos közgondolkodást.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

"Dani ma este elment. Több mint 3 éven át hősiesen, méltósággal küzdött a legyőzhetetlen ellenséggel az ALSsel" - közölte szombat esti Facebook-posztjában Karsai Dániel öccse, Karsai Péter, aki néhai testvérének is üzent: "Mindig velem, velünk leszel, Bro’. Imádlak!"

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Gyökeres változások a TV2-nél: felállt az új hírműsor csapata, amelyben tapasztalt visszatérők és teljesen friss arcok is helyet kaptak.
Lifestyle
Kapu Tibor drámai hangvételű bejegyzésben állt ki Polgár Judit mellett, miután a sakklegendát felkérték államfőjelöltnek.
Sztárok
Nyílt levélben határolódtak el a vezetőségtől és hűtlen kezeléssel "gyanúsított" alkotóktól a Budapesti Operettszínház elismert művészei.
Lifestyle
Sokkolta a szépségipar világát a hír: alig 35 éves korában életét vesztette a Miss Universe Jamaica korábbi döntőse, LaToya Malcolm.
Lifestyle
Egy történelmi, 19. századi kőház megvásárlásával akarta valóra váltani régi álmát a házaspár, ám a kulcsátvétel után azonnal elszabadult a rémálom.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá...