Lifestyle

"Aki a családját szereti, az nem tud rosszul főzni" – Ismerd meg az Inspiráló Nők Díj A leginspirálóbb gasztronómiai teljesítmény kategória jelöltjeit!

Immár hagyományként, idén hatodik alkalommal ismeri el a Femcafe.hu azokat a női teljesítményeket, amelyek széles körben inspirálják a közönséget. Szeptember 9-én kezdetét vette a szavazás, ahol a korábbi évekhez hasonlóan, idén is kizárólag az olvasók dönthetnek, hogy a szakmai zsűri jelöltjei közül, ki kerüljön ki győztesként. Az olvasók egészen szeptember 30-ig adhatják le voksaikat, ehhez segítségként, bemutatjuk a hat kategória jelöltjeit.

A leginspirálóbb gasztronómiai teljesítmény

Árkosi Erika – Chef-tulajdonos, Pura Vida étterem

A főzés iránti szeretete már kislány korában elkezdődött. Kezdetben nagymamájától tanult a tanyán, majd később New York-ban élve ismerkedett meg más kultúrák ételeivel. Párjával is sokat utazott, főként Olaszországba és Spanyolországba, ahol megszerette a mediterrán konyhát. Pura Vida néven nyitották meg saját éttermüket, ahol már 10 éve magas minőséggel szolgálják ki vendégeiket. A sok díjazás mellett amire igazán büszke az az, hogy mindezt szakmai képzés nélkül, önmagát képezve érte el.

Tudj meg többet Árkosi Erika munkásságáról ide kattintva!

Gelencsér Janka – Piac a Kertben piacszervező & Lokal47 étteremvezető

A családja is vendéglátásban dolgozik, így ő is ebben nőtt fel, és bár közgazdasági diplomával más pályákat is kipróbált, végül visszatért a gasztronómiához, amelynek varázsa teljesen megragadta. Négy éve létrehozta a Piac a Kertben termelői piacot Nagykanizsán, amely igazi szívügye lett, majd férjével megnyitották a Lokal47 Éttermet Kéthelyen, ahol kizárólag termelői termékeket használnak, és saját kertet is művelnek. Szeret a vendégekkel beszélgetni, és bár ha tehetné csak a szervízben dolgozna, élvezi a háttérmunkát is, különösen a rendszerezést. Fontos számára a termelők munkájának értékelése és mások edukálása. Igazi álmodozó, de mindig a realitások talaján marad.

Tudj meg többet Gelencsér Janka munkásságáról ide kattintva!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Nagy-Pojdin Beáta (Bebe) – Cukrász és YouTuber, tartalomgyártó (Bebepiskóta)

Mindig is szeretett emberekkel foglalkozni, így az egyetemen szociális munkásként végzett, ami mellett a cukrász végzettséget is megszerezte. A családalapítás során egyre inkább a cukrászat felé fordult, amelyet először blogon, majd Instagramon és YouTube-on osztott meg. A pandémia idején férje biztatására kezdett videós tartalmakat készíteni, hogy segítsen más anyukáknak és kezdő hobbicukrászoknak. Legnagyobb motivációját a zárt Facebook csoportja adja, ahol követői az általa megosztott receptek alapján készített sütemények képeit osztják meg, így látja munkája igazi hasznosságát.

Tudj meg többet Nagy-Pojdi Beáta munkásságáról ide kattintva!

Add le szavazatodat a jelöltekre szeptember 30-ig a Femcafe.hu oldalán ide kattintva! A díjak átadására október 7-én, az Inspiráló Nők Estjén kerül sor, ahol sztárfellépők közreműködésével, nagyszabású gálaesten ünneplik meg a nyerteseket. Az eseményről tévéfelvétel is készül, melyet a TV2 Csoport tűz majd műsorára.

Az esemény fő támogatója: Szerencsejáték Zrt.

Az esemény médiatámogatói: TV2 Csoport, ATV, ATV Spirit

Az esemény kiemelt partnere a Nakama&Partners.

Bemutatjuk Gulyás Michelle főhadnagyot, olimpiai bajnokot, Molnár Dóri olimpikont, négyszeres ifjúsági világbajnok úszót és Székely Zója ezüst és bronzérmes európai bajnokot, olimpikon tornászt.

Fotók: Femcafe.hu/Bognár Bogi

Oldalak

Lifestyle
Home&Design
A kád sokak számára a fürdőszoba egyik alapdarabja, egy apró helyiségben azonban könnyen kiderülhet, hogy túl sok értékes négyzetcentimétert foglal el. Ha már felújításon gondolkodsz, érdemes...
Sztárok
Soma Mamagésa megható és őszinte bejegyzésben emlékezett meg a 29. házassági évfordulójáról, elárulva a különleges belső sugallatokat, a szigorú szabályokat és a hosszú, boldog párkapcsolat szellemi...
Lifestyle
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási...
Lifestyle
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...