Alacsony a libidód? Ez az oka a szakértők szerint!

A szexualitás során nincs is rosszabb dolog, mint az, amikor az alapvető hajlam és vágy hiányzik az emberből a lepedőgyűrésre vonatkozóan. Az alacsony libidó számos ok miatt kialakulhat, kezelése pedig mind egészségügyi szempontból, mind pedig a szexuális élet fellendítése és elősegítése érdekében alapvető feladatunk.

Az alacsony libidó számos problémából eredeztethető

Kutatások megállapították, hogy az alacsony libidó a nők majd’ egyharmadát érinti, ami valljuk be elég magas arány. Persze az, ha valakinek nincsen kedve a szexhez, nem mindig köthető komolyabb, háttérben meghúzódó okokhoz, hiszen előfordulhat, hogy csak egyszerűen fáradt az ember vagy olyan dolog történt az életében, melynek hatására semmi kedve a párjával ágyba bújni, és itt vannak még a párkapcsolati problémák is, melyek jócskán rányomhatják a bélyegüket az alacsony nemi vágyra. Ha azonban huzamosabb ideig nem érezzük magunkban a késztetést a hálószobai felfűtött pillanatok megélésére, érdemes ellátogatni egy szakemberhez.

Addig pedig akár saját magunk is tehetünk annak érdekében, hogy növeljük a nemi vágyat önmagunkban. Például az egészséges életmód, a mozgás és a sport öröme, a kipihentség és a megfelelő mennyiségű alvás nagyban hozzájárul az egészséges szexuális élethez, de olykor az is elegendő, ha egy kicsit több időt töltünk saját testünk tanulmányozásával és átértékeljük az előjáték fontosságát. Vannak azonban esetek, amikor nem elég a házi libidó-tuningolás, hiszen komoly problémák is meghúzódhatnak a háttérben.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Kattints a galériára!

A magyarok szexuális szokásairól utoljára 2017-ben készült nagyszabású kutatás, így hát ideje volt már egy újabb precíz felmérésnek a témában. Az eredmények ugyanakkor nem adnak okot az optimizmusra: kiderült, hogy a magyar nők negyede egyáltalán nem él nemi életet, a házasság pedig jelentősen csökkenti a lepedőakrobatika esélyét.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
A kommunista állambiztonság iratainak részleges megnyitása újabb meglepő neveket hozott felszínre. A frissen kereshető dokumentumok több ismert magyar közéleti és kulturális szereplő múltjára is...
Fashion&Beauty
Vannak színkombinációk, amelyekről elsőre azt gondolnánk, hogy nem működhetnek együtt, a divatvilág azonban időről időre bebizonyítja, hogy érdemes kilépni a megszokott keretek közül. Idén egy...
Lifestyle
Nem minden elbocsátás kezdődik egy hivatalos megbeszéléssel vagy egy váratlan HR-es e-maillel. Előfordul, hogy a munkahelyed fokozatosan változik meg körülötted, és egy idő után már te magad is azon...
Lifestyle
Abban az időben, amikor még nem léteztek méregdrága szintetikus légfrissítők és digitális párátlanítók, a háziasszonyok elképesztő kreativitással és a természet törvényszerűségeit kihasználva...
Lifestyle
Egy különleges módszerrel könnyebben megelőzheted a rendetlenséget, ráadásul naponta mindössze néhány apró változtatásra lesz szükséged.
Utazás
Reggelente tényleg csak beszállsz, és indulsz. Ezt a régi trükköt újra használják a rutinos autósok.