Molyok lepték el a lakásodat? 5 tuti tipp, amit bevethetsz ellenük

A molylepkék hamar felbukkanhatnak az otthoni háztartásban, és olykor a semmiből előbújva, az embert komoly megpróbáltatások elé állítják – már, ami a kiirtásukat illeti. Befészkelik magukat a konyhába, megdézsmálják a kamra készletét, sőt, még a ruhák közé is beékelik magukat. De vajon mit tudunk tenni ellenük?

A molylepkék nagyon hamar beférkőznek a ház szegleteibe

Bár való igaz, hogy hangtalanok, és szinte észrevétlenül repkednek a lakásban, a molylepkéket nagyon nehéz kiirtani a ház egyes helységeiből, kiváltképp, ha szépen csendben elszaporodnak. Először csak egy jön velünk szembe, amivel nem mindig foglalkozunk, aztán akkor kezdünk el nagyobb jelentőséget tulajdonítani a dolognak, amikor megpillantjuk, hogy nem csupán a konyhai lisztbe vagy a fűszerekbe fészkelték be magukat, hanem még a hálószobában is vígan repkednek. Ilyenkor az ember halk jajveszékelésbe kezd, hiszen azzal, hogy elkapunk egyet-kettőt vagy leütjük őket, korántsem szüntettük meg a problémát, ugyanis hatékony védekezés hiányában azonnal visszatérnek. Míg a ruhamolyok a különböző textíliákat pl. selyem, szőrme, gyapjú csócsálják erőszeretettel, addig a lisztmoly-félék növényi őrleményekkel és szárított élelmiszerekkel táplálkoznak.

Te is szeretnél megszabadulni a káros molylepkéktől és mindent bevetni ellenük?

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Kattints a galériánkra!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Nem akar az ember mindig kenyérért vagy pékáruért szaladgálni, így a tárolás roppant fontos.
Lifestyle
A PCOS világszerte a nők 10-15 százalékát érinti, egy új kutatás szerint pedig a reproduktív egészség és az anyagcsere mellett az agyműködésre is negatív hatással lehet.
Home&Design
A klasszikus WC-papír felrakási irányáról valószínűleg még hosszú ideig folytatódnak a családi viták.
Utazás
Teljes novemberi üzemszünet lép életbe Olaszország egyik kiemelt forgalmú repülőterén, a nápolyi repülőtéren, ahol egy átfogó, 30 millió eurós korszerűsítési program veszi kezdetét. A lezárás...
Sztárok
A Real Madrid jóképű futballsztárja ezúttal nem a pályán, hanem a kamerák előtt hódított: legújabb fotósorozatán szinte semmit sem bízott a képzeletre.
Egészség
Novemberi félidős választás miatt elég stresszes lehet az Egyesült Államok miniszterelnöke, és sokak szerint csoda, hogy még nem robbant fel Donald Trump szíve.