Jennifer Lopez újabb döfést intézett Ben Affleck szívébe: ezt követeli a válási papírokban

Jennifer Lopez drámai módon vetett véget a Ben Affleckkel való kapcsolatának: pont a második házassági évfordulójuk napján adta be a válókeresetet, azóta pedig újabb és újabb részletek látnak napvilágot a hivatalos iratokból.

Zátonyra futott a románcuk

Hónapok óta sejteni lehetett, hogy Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata második nekifutásra is tönkrement, a teljes igazságot azonban kezdetben sikerült eltitkolniuk a nagyérdemű elől. Egy ideig kínosan ügyeltek arra, hogy minél többször fotózzák le őket együtt nyilvánosan, ennek ellenére azonban egyre világosabbá vált, hogy házasságuk menthetetlen – az énekesnő például barátai társasággal élvezte egy hetes olaszországi luxusnyaralását, miközben a színész Los Angelesben maradt, második házassági évfordulójukon pedig tudomást sem vettek egymásról. Mint utóbb kiderült, nem véletlenül, JLo ugyanis épp aznap ment a bíróságra, hogy beadja a válási papírokat, melyekből számos érdekesség szivárgott ki azóta. A hivatalos dokumentumok alapján nem kérdés, hogy a dívának határozott követelései vannak férjével szemben, és egyáltalán nem finomkodik vele; részletek a galériában!

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Most már biztos: valóban véget ért Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága, a díva ugyanis a közelmúltban hivatalosan is beadta a válókeresetet, méghozzá a második házassági évfordulójuk napján, a hírt követően pedig nem sokkal az énekesnő volt párja, Alex Rodriguez is megnyilvánult a közösségi oldalán.

Leadfotó: Lionel Hahn/WireImage/Getty Images

Forrás: People

Oldalak

Sztárok
A színésznő a minap Szaúd-Arábiában járt az idei Red Sea International Film Festival nyitóestjén, ahol egy olyan fekete estélyit viselt, hogy még az állunk is leesett tőle.
Sztárok
Úgy tűnik, Kamilla királyné már rég nem csupán a háttérből figyeli a királyi udvar működését: ő az, aki sokszor irányít, és olyan feltételeket szab, amelyeket olykor a személyzet is ledermedve...
Lifestyle
Christmas
Sokan már műfenyőt választanak karácsonyra az élő helyett, azonban egy dologról el szoktak feledkezni.
Lifestyle
Cikkünkben összegyűjtöttünk minden hasznos információt a cumi elhagyásról, hogy a búcsú pillanata ne könnyekkel teli legyen, hanem a kicsik fejlődésük egyfajta lépcsőjeként, büszkén tekinthessenek...