Lifestyle

Egyetemi ösztöndíjakat lopott a magyar hekker - így csípte fülön a rendőrség

Az egységes felsőoktatási rendszert, a Neptunt feltörő, és egyebek mellett hallgatók ösztöndíjait magának átutaló csalót kapcsolt le a rendőrség. A fiatal elkövetőt több mint száz rendbeli bűncselekménnyel gyanúsították meg.

Egy meg nem érkezett ösztöndíj

Farkas Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályának vezetője elmondta, a novemberben elrendelt nyomozás előtt egy felsőoktatási hallgató jelezte, hogy az ösztöndíja nem érkezett meg a számlájára. A vizsgálatban kiderült, hogy a csaló a Neptun-rendszert feltörve több számlaszámot átírt, majd az azokon lévő összegeket magának utalta át, később pedig visszaállította az adatokat.

A gyanúsított a saját számlájával is hasonlóan járt el, hogy elterelje magáról a gyanút. Farkas Péter felhívta a figyelmet, hogy a legfigyelmesebb hekkerek is hagynak maguk után digitális nyomokat, ezen kívül a pénzintézetek biztonsági rendszerei is elég fejlettek már ahhoz, hogy a gyanús utalások nagy részénél riasszák a bankokat. A csaló a Neptunban vizsgaidőpontokat és érdemjegyeket is átírt, ahogy az ezredes fogalmazott, „a határait próbálgatta”.

A nyomozók fő feladata a vizsgálat kezdetén az volt, hogy tisztázzák, magányos elkövetővel, vagy bűnszervezettel van dolguk, az adatok azonban azt igazolták, hogy a csalónak nem volt társa – részletezte.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Egy holland egyetem adatbázisába is betört

Az elkövető több magyarországi felsőoktatási intézmény, illetve egy holland egyetem adatbázisába is betört, utóbbi esetben még vizsgálják, hogy tette bűncselekménynek minősül-e. A csalótól lefoglalt eszközök között egy olyan videót is találtak a rendőrök, amelyen részletesen elmagyarázza, hogy miképp lehet a Neptunból mások személyes adataihoz hozzáférni - írja az MTI.

A magyar állampolgárságú férfit információs rendszer, illetve adat megsértésével, valamint információs rendszer felhasználásával elkövetett csalással gyanúsítják, előbbi akár öt, utóbbi három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A rendőrség eddig százharminc esetet vizsgált az ügyben, a nyomozás még folyamatban van.

A 36 éves elkövető az 50 legkeresettebb magyar bűnözőt felsorakoztató listán is szerepelt.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.
Lifestyle
Kevéssé köztudott, de Fásy Ádám karrierje a vendéglátóiparban indult, ahol a ranglétra legalsó fokától a vezérigazgatói posztig jutott, szenvedélyét pedig a mai napig saját receptoldalán éli meg.
Sztárok
Molnár Attila, azaz DESH lett az Európai Unió legsikeresebb helyi előadója egy friss zeneipari jelentés szerint, miközben a magyar slágerlistákat egyedülálló módon uralja, és már a Puskás Arénás...
Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...