Sztárok

5 alulértékelt Anthony Hopkins-film, amit bűn lenne kihagynod

Még a legnagyobb filmszínészek életművében is találhatunk olyan gyöngyszemeket, melyekről a nagyközönség - kissé igaztalan módon - elfeledkezett. Most Sir Anthony Hopkins filmográfiájának "vakfoltjait" térképezzük fel.

86 évesen is Hollywood élvonalában

Sir Anthony Hopkins 86 évesen is Hollywood egyik legnagyszerűbb színészének számít. Mi sem bizonyítja ezt ékesebben, mint a puszta tény, hogy a walesi származású világsztár 2021-ben, 83 esztendős korában újabb Oscar-díjjal gazdagodott: Az apa című, a demencia kényes témáját feszegető kamaradrámában nyújtott alakításáért kapta meg az aranyszobrot (és mellette még seregnyi más szakmai kitüntetést is). Ez már csak azért is imponáló teljesítmény lett, mert hivatalosan is Hopkins a legidősebb színész, akit a legjobb férfi főszereplő kategóriájában Oscarral tüntettek ki. (Első aranyszobrát 1992-ben, A bárányok hallgatnak című kultikus pszichothriller Hannibal Lecter-alakításáért zsebelte be, vagyis a két kitüntetés között 29 esztendő telt el.)

Minden nagy színésszel előfordul, hogy egy-egy színvonalasabb, jobb sorsra érdemes alakításáról a közönség - kissé igaztalan módon - megfeledkezik. Maga Hopkins sem kivétel. Merüljünk hát el a színésznagyság fantasztikus életművében, és emeljünk ki néhány gyöngyszemet, amit bármikor érdemes újranézni! Tarts velünk!

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Donald Sutherland sosem volt az a főszereplő típus, de mindig kiemelt mellékkaraktereket játszott többnyire a filmekben. Most kiválogattuk, hogy a közönség szerint melyek voltak a legjobbak.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Vannak barátaink, és vannak azok, akik valahogy mindig ráéreznek arra, mire van szükségünk. Nem nagy gesztusokkal, hanem apró, szeretetteljes figyelmességekkel mutatják ki, hogy fontosak vagyunk. De...
Home&Design
A fürdőszoba az otthon egyik olyan pontja, ahol a rendetlenség különösen gyorsan képes felhalmozódni. Itt egy hajcsat, ott egy magazin, amott egy szétszórt sminkecset, félig kifacsart tubus vagy épp...
Lifestyle
Bár Magyarországon nincs olyan törvény, ami pontosan meghatározná, hány éves kortól lehet otthon hagyni egy gyereket, mégis vannak azok a bizonyos íratlan szabályok, amiket jó, ha minden szülő ismer...
Fashion&Beauty
A szequin idén új értelmet nyert: többé nem csak az ünnepi estékre való, hanem a mindennapok modern, ragyogó kiegészítője lett – elegánsan, mégis magabiztosan viselhető bármikor.
Lifestyle
Szakemberek szerint a valódi boldogság nem a külső körülményeken, hanem a tudatos döntéseken, a lelki egyensúlyon és az önmagunkhoz való kapcsolódáson múlik. Vannak szokások, amik minden igazán...
Fashion&Beauty
A helyileg használt bőrápolók tényleg befolyásolják a bőröd tartósságát, de ugyanígy hatnak a mindennapi szokásaid is. Hogy mit eszel, mennyit alszol (és milyen minőségű az az alvás), valamint a...