Kate Hudson ritkán látott fia már 20 éves: Ryder elképesztően sármos férfivá érett

Hihetetlen, milyen gyorsan repül az idő: Kate Hudson legidősebb gyermeke, Ryder Russell Robinson már 20 éves, ráadásul elképesztően sármos férfivá érett.

Szülei nyomdokaiba léphet

Kate Hudson a karrierjében és a magánéletében is nagy sikereket könyvelhet el: számos népszerű vígjáték, valamint drámai szerep köthető a nevéhez, karrierépítése közben pedig a családalapítás is megadatott számára. A színésznőnek három gyermeke van három apától, ennek azonban csupán papíron van jelentősége, ugyanis a valóságban boldog, összetartó, szerető és kiegyensúlyozott szövetséget alkotnak, a testvérek pedig egyáltalán nem tesznek különbséget egymás között. A Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? című film sztárja 2000-ben ment hozzá Chris Robinsonhoz, a The Black Crowes frontemberéhez, akitől négy évvel később megszületett első gyermeke, Ryder. Mivel Kate mindig is óvta szeretteit a nyilvánosságtól, fiát szinte sosem szerepeltette a kamerák előtt, éppen ezért megdöbbentő látni azokat a friss fotókat, melyek már a 20 esztendős Rydert ábrázolják. Galériánkban megmutatjuk, milyen jóképű fiatalember lett belőle:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Noha Kate Hudson már a negyedik X felett jár, bőre még mindig olyan ragyogó, mint a húszas éveiben – pedig bőrápolási rutinja pont olyan egyszerű és átlagos, mint bármelyikünkké.

Leadfotó: Nathan Congleton/NBC via Getty Images

Forrás: People

Oldalak

Sztárok
Több mint negyed évszázados érzelmi hullámvasút, elhidegülések és nyilvános megbékélések után Selena Gomez és Demi Lovato kapcsolata ismét virágzik: a gyerekként egymásra találó Disney-sztárok...
Lifestyle
Nem minden fordulat lesz kellemes az előttünk álló napokban: három csillagjegy olyan váratlan helyzettel találhatja szembe magát, amely alaposan felboríthatja a terveit. Most különösen fontos lesz,...
Lifestyle
Izgalmas fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét három csillagjegy számára: olyan lehetőségek találhatják meg őket, amelyekre korábban talán nem is gondoltak. Egy váratlan ajánlat, egy új...
Lifestyle
A Viber több mint tizenöt évvel a megjelenése után is az egyik legismertebb kommunikációs platform a világon, és sok érdekes funkcióval bővült.
Lifestyle
A héten csapadékos fordulat jön az időjárásban. Mutatjuk, hol lesz szükség mindenképpen esernyőre!
Lifestyle
A természetben élő állatok menedéket keresnek, és az egerek számára a lakóépületek különösen vonzó célpontot jelentenek.