Szomorú vallomást tett gyermekkoráról Miley Cyrus, ezt nem gondoltuk volna az énekesnőről

Miley Cyrus nemrég egy interjúban mesélt arról az időszakról, amikor Hannah Montana karakterét személyesítette meg, és kitért arra is, hogy noha már akkoriban is rendkívül sikeresnek mondhatta magát, nem mindig volt számára habos torta az élet.

A siker ára

Miley Cyrus mindössze 12 éves volt, amikor több mint 1000 jelentkező közül kiválasztották a kétezres évek egyik legnépszerűbb sorozatának, a Hannah Montanának főszerepére. A 2006-tól 2011-ig sugárzott sitcom az egész világot meghódította, így előre borítékolható volt, hogy születik belőle mozifilm is, ami lehetővé tette az színész-énekesnő számára, hogy önálló karriert fusson be. Miley-nak mostanra sikerült levetkőznie magáról a bájos tinilány szerepét, és teljes joggal mondhatja magáról, hogy korunk zeneiparának egyik legmeghatározóbb húzóneve, akinek többek között olyan slágereket köszönhetünk, mint a Wrecking Ball, a Nothing Breaks Like a Heart, illetve a Flowers, amiért idén át is vehette élete első Grammy-díját. Azt azonban nem tagadja, hogy a csillogásig megtett út nem volt mindig akadályoktól és nehézségektől mentes, amit gyerekként nehezen tudott feldolgozni – nemrég erről beszélt bővebben egy interjúban. Részletek a galériában!

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

2006 márciusában indult útnak a sorozat, amely meghozta a világhírnevet Miley Cyrusnak – az énekesnő akkoriban még szende kamaszlány volt, csak évekkel később talált rá jelenlegi stílusára. A sorozat és a színészek azonnal belopták magukat a közönség szívébe, ma már azonban keveset lehet tudni róluk.

Leadfotó: Lionel Hahn/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Taylor Swift új albumán, The Life of a Showgirl-ben eddigi legőszintébb dalaiban mesél arról, hogyan képzeli el jövőjét: egy boldog házasságban, gyerekekkel, távol a reflektorfénytől.
Lifestyle
Egy ártatlan keresésként indult a nosztalgiahullám során, ám a fiatal nő számára a műholdkép felbecsülhetetlen emléket idézett fel.
Sztárok
Kaya Scodelario a Stylist magazinnak adott friss interjújában elárulta, hogy a 2022-es, mérföldkőnek számító 30. születésnapja óta teljesen másként látja önmagát és az életét.
Utazás
Az Expedia friss rangsora alapján egy igazi rejtett atlanti-óceáni gyöngyszem lett Európa legalulértékeltebb, mégis legvarázslatosabb szigete.
Sztárok
Vilmos herceg szerelmi élete jóval Katalin hercegné felbukkanása előtt is tartogatott komoly érzelmeket.
Lifestyle
Egy többmilliós, elfeledett megtakarítás került elő, ám a kapzsi anyós azonnal lecsapott rá. A meny azonban nem hagyta annyiban a dolgot.