Sztárok

Trokán Nóra lerántotta a leplet korábbi párkapcsolatairól: "A többszöri megcsalást is teljesen toleráltam..."

A színésznő korábbi párkapcsolataiban gyakran alárendelt félként viselkedett, és még a hűtlenség felett is hajlandó volt szemet hunyni. Ma úgy véli, mindez részben gyermekkorára, pontosabban szülei korai válására vezethető vissza.

"...ennek egy nagyon nem szép szakítás lett a vége"

Trokán Nóra elárulta: mára sikerült feldolgoznia magában ezeket a korántsem szívderítő élményeket, de egykoron pszichológusra volt szüksége, hogy kiderüljön, miért áll ilyen rendhagyó módon a párkapcsolataihoz. "Volt egy pontja az életemnek, volt egy párkapcsolatom — és ez nemcsak erre volt jellemző, de nem akarom most általánosságban az összes addigit említeni –, ahol azt éreztem a végén, nyilván visszanézve, hogy nem működtem jól. Nem tudtam egyenrangú lenni, alárendelődtem, nem foglalkoztam azzal, hogy én ebben hol vagyok, hanem úgy csavartam mindent, hogy az a másiknak jó legyen. És ennek egy nagyon nem szép szakítás lett a vége, és nagyon a padlóra kerültem tőle. Ez harmincéves korom körül volt, és úgy voltam vele, hogy nekem segítség kell, ezt most nem tudom egyedül megoldani" - tekintett a múltba a közkedvelt színésznő.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Bár többször nekiveselkedtek a válásnak, végül nem tudta elengedni egymás kezét Tápai Szabina és Kucsera Gábor.

Leadfotó: RTL

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A nyár sokak számára az új kezdetek időszaka, ám a csillagok szerint nem mindenki tudja maga mögött hagyni a múltat. Júliusban három csillagjegynek olyan régi ügyekkel, érzésekkel vagy döntésekkel...
Egészség
A szív folyamatosan dolgozik, még akkor is, amikor mi pihenünk, és minden egyes nap több ezer liter vért keringet a szervezetben. Nem véletlen, hogy az étrend és az életmód olyan erősen összefügg a...
Sztárok
Az idei év elején egy félresikerült videó miatt a fél ország azt találgatta, hogy valóban megromlott-e Marsi Anikó és férje kapcsolata, olyannyira, hogy a válás is felmerült köztük. Anikó és Gábor...
Sztárok
A világ egyik legkeresettebb szupermodellje, Bella Hadid megrendítő őszinteséggel vallott a mindennapjait megnyomorító Lyme-kórról. A 29 éves sztár elárulta, hogy jelenleg élete egyik legsúlyosabb...
Lifestyle
A leander a nyár egyik leglátványosabb dísznövénye, de a tartós, 40 fok körüli hőség még ezt a mediterrán szépséget is komoly próbatétel elé állítja. Ilyenkor nemcsak az számít, hogy elegendő vizet...
Lifestyle
Már csak június 30. éjfélig kérhető a gépjárműadó öt havi, pótlékmentes részletfizetése. A határidő jogvesztő, vagyis aki lemarad, utólag sem pótolhatja a kérelmet. A NAV arra figyelmeztet: a...