3 karmikus jó cselekedet, ami azonnal pozitív irányba tereli az életedet

Ezek a tettek minimális erőfeszítést igényelnek, mégis pozitív irányba változhat az életed általuk.

Hatás-kölcsönhatás

A karmát valószínűleg nem kell bemutatni, hiszen már mindenki hallott róla. Gyakran dobálóznak az emberek azzal a mondattal, hogy "ne aggódj, majd a karmától visszakapja", amikor valami negatív esemény éri őket, vagy éppen valaki árt nekik. Valójában azok az emberek, akik ezt szajkózzák, szintén a karma áldozatai, ugyanis arra várnak, hogy a sors visszaadja az ellenük vétkezőknek a rosszat és ezáltal revansot vehessenek. A karma jelentése valójában az ok-okozat, azaz, ha te valami negatív dolgot teszel valakivel, vagy akár szavakkal bántod, akkor azt te szintén visszakapod a fátumtól. Tehát ez tulajdonképpen egy kölcsönhatásos spirituális törvény. Ebből az következik, hogy olyan tulajdonságokkal kell felruháznunk saját magunkat, amelyek következtében pozitív hatást gyakorolhatunk a saját-, illetve mások életére is. Az alábbiakban mutatunk három olyan jellembeli tulajdonságot, amelyet érdemes fejlesztenünk, ezeket nevezik karmikus jó cselekedeteknek is. Részletek a galériában!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A jó idő beköszöntével mindannyian igyekszünk védeni szemeinket a nap erős sugaraitól, egyáltalán nem mindegy viszont, milyen napszemüveget is választunk.

Leadfotó: 123RF

PowerofPositivity

Oldalak

Lifestyle
A nyári viharok nemcsak a kertekben, a háztetőkön vagy az elektromos hálózatokban tehetnek kárt, hanem olyan berendezésekben is, amelyekről a legtöbben nem is gondolnák, hogy veszélyben vannak. Pedig...
Lifestyle
Egy amerikai édesanya egy teljesen átlagos, délutáni kreatív foglalkozást rögzített a kamerájával, amikor a hároméves kislánya egyetlen megmagyarázhatatlan kérdéssel sokkolta. Libabőrös történet...
Sztárok
Már szinte tapintható az izgalom: órákon belül színpadra lép Budapesten Jason Derulo, aki látványos show-val és a legnagyobb slágereivel érkezik a Budapest Parkba. Az este ráadásul még erősebbnek...
Sztárok
A 79. Tony-gála vörös szőnyege idén is bővelkedett látványos divatpillanatokban, ám egy sztárnak sikerült minden tekintetet magára vonnia: Nicole Scherzinger elképesztően dögös, mégis kifinomult...
Lifestyle
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak...
Sztárok
Sienna Miller élete legszebb időszakát éli: alig néhány hete adott életet legkisebb gyermekének, most pedig egy újabb, mindent megváltoztató, hatalmas magánéleti mérföldkőhöz érkezett a nála 15 évvel...