Sztárok

Ritka pillanat: magyarul szólalt meg Ferenc pápa, szívmelengető szavak hagyták el a katolikus egyházfő száját

A vatikáni audienciateremben csütörtökön Ferenc pápa magyarul köszöntötte az ezerötszáz fős Magyar Nemzeti Zarándoklat tagjait.

"Isten, áldd meg a magyart!"

„Isten hozott” – köszöntötte Ferenc pápa magyarul a Magyar Nemzeti Zarándoklat tagjait csütörtökön – írja az MTI.

Ferenc pápa kijelentette, tavaly áprilisban „zarándokként, testvérként, barátként” látogatott Magyarországra, és apostoli útját „szívében hordozza hálával”.

Budapesten, a hidak és szentek városában, Európáért imádkoztunk a békéért, nem a háborúért, a reményteljes jövőért, amely bölcsőkkel és nem sírokkal, testvériséggel és nem falakkal van tele – hangoztatta az egyházfő. Azt is kérte, a magyarok az imádságban találják meg az erőt, elszántságot, hogy még a jelenlegi történelmi körülmények között is követhessék a szentek és a boldogok példáját.

Köszönetet mondott azért, hogy a magyarok nyitott szívvel fogadják be a háború elől menekülő ukrajnai menekülteket, valamint erőfeszítéseket tesznek a táradalom peremén élők integrálására.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Úgy vélte, hogy a „Jobb adni, mint kapni” magyar közmondás, melyet magyarul mondott, jól összefoglalja az evangéliumi tanítást.

"Isten, áldd meg a magyart!" – zárta beszédét magyarul a pápa, és a Szűzanya oltalmát kérte a magyarságra.

Ezután kerekesszékkel körbejárta az audienciatermet majdnem egyenként köszöntve a résztvevőket. A több ezer fős audienciaterem közel felét töltötték meg a magyar zarándokok.

A „háború őrültségének legyőzését” sürgette Ferenc pápa, aki 2013. március 13-án történt pápává választása tizenegyedik évfordulóját ünnepelte szerdán – írja az MTI.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Vannak mondatok, amelyek egy életre velünk maradnak. Főleg akkor, ha egy olyan embertől kaptuk őket, aki bölcsességével, humorával és csendes szeretetével egész gyerekkorunkat meghatározta.
Sztárok
Közel 20 év telt el a High School Musical premierje óta, de Zac Efron nevét újra felrobbantotta az internet – méghozzá egy kiszivárgott demófelvétel, amely állítólag megmutatja, hogyan énekelt...
Fashion&Beauty
Bár sokan úgy vélik, a hideg idő beköszöntével nehezebbé válik a divatos öltözködés, néhány kiegészítő óriási segítségünkre lehet, ha szeretnénk feldobni kissé téli szettjeinket.
Sztárok
Kristen Bell sokkoló őszinteséggel beszélt a hűségről, a házasságáról és arról, miért nem zavarná, ha férje, Dax Shepard más nőkkel feküdne le.
Lifestyle
Ma már szinte senki nem adja ezeket a neveket a gyermekének, ugyanakkor rengeteg családban élnek még ma is ilyen nevű nagyszülők vagy dédszülők.
Lifestyle
Szinte egész nap fülig ér ma a Halak szája - minden oka meg is lesz rá. Napi horoszkóp.