80 éves lenne a magyarok imádott énekese: rég nem látott fotókon a tragikus sorsú Szécsi Pál

80 évvel ezelőtt született hazánk egyik legnépszerűbb és legtragikusabb sorsú előadóművésze, Szécsi Pál, akinek hatása mind a mai napig meghatározó a magyar könnyűzenében.

Óriási űrt hagyott maga után

Szécsi Pál 1944. március 19-én látta meg a napvilágot Budapesten; édesapja, Szécsi Ferenc nyelvészkutató volt, édesanyja, Szemere Klára külkereskedelmi levelezőként dolgozott. A család harmadik utódaként született kisfiúnak nagyon szomorúan indult az élete: még egyéves sem volt, amikor édesapját 1945 januárjában agyonlőtték, özvegyen maradt édesanyja pedig gyermekeit előbb nevelőszülőkhöz adta, majd 1956-ban Ausztrián át az Egyesült Államokba disszidált. Legnagyobb lánya Bécsig még anyjával mehetett, aki azonban otthagyta a pályaudvaron, a két kisebb viszont Magyarországon maradt. A kis Pali állami gondozásba került egészen 16 éves koráig, majd dolgozni kezdett, ráadásul többféle munkakörben is kipróbálta magát: tevékenykedett segédmunkásként az Athenaeum Nyomdában, kabinos volt a Palatinus strandon, valamint raktáros a divatintézetben. Felfedezése a véletlennek és egy vállalati bulinak volt köszönhető: ez utóbbin felfigyeltek a jóképű, jó mozgású fiatalemberre, akiből hamarosan az egyik legkeresettebb férfimanöken lett. Ezt követően megpróbálkozott az énekléssel, s nemhogy befutott, de bársonyos hangja, kiváló színpadi mozgása, valamint egyedi előadói stílusa révén minden idők egyik legnépszerűbb magyar könnyűzenei előadója lett. 1974-ben bekövetkezett tragikus halála mind a mai napig a közbeszéd tárgyát képezi, hiszen személyét képtelenség elengedni, legnagyobb rajongói pedig továbbra is gyászolják. Galériánkban most rá emlékezünk:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Domján Edit és Szécsi Pál rajongásig imádták egymást, ám szerelmük tragikus véget ért. Közös történetükkel kapcsolatban nemrég egy újabb drámai részletre derült fény.

Leadfotó: Fortepan/ Szalay Zoltán

Oldalak

Sztárok
Molnár Áron színész és közéleti aktivista a művészeti szféra mellett a hazai közéletben is rendkívül aktív jelenléttel bír. Rendszeresen megnyilvánul társadalmi kérdésekben, és határozottan kiáll...
Lifestyle
Súlyos veszélyre és bűncselekményre figyelmeztet a rendőrség: ismeretlenek elvittek a Duna-partról egy feltételezhetően II. világháborús robbanótestet.
Egészség
A ráncok megjelenését nem csupán az idő múlása határozza meg: a mindennapi életmód, a környezeti hatások és az étrend is beleszólhat abba, milyen gyorsan veszít a bőr a feszességéből. Ráadásul van...
Lifestyle
Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon jelentette be, hogy a Duna emelkedő vízszintjének köszönhetően megkezdődött a Paksi Atomerőmű újraindítása a múlt heti energiakrízis után.
Sztárok
Kiszivárogtak az utolsó felvételek Liam Payne tragédiájáról: az elhunyt világsztár utolsó óráit megrázó fotók és biztonsági kamerás felvételek fedik fel.
Sztárok
Látványos átalakuláson ment keresztül a népszerű amerikai komika: Amy Schumer kendőzetlen őszinteséggel és szűrők nélkül mutatta meg új alakját.