Nagy az öröm Szandinál: teljesült az énekesnő óriási vágya, amit már hosszú évek óta dédelgetett

Már több hete A Dal 2024 zsűriszékében tölti szombat estéit Szandi. A kétszeres eMeRTon-díjas előadó a Petőfi Rádióban beszélt arról, hogy érzi magát ebben a szerepben.

Végre megérkezett

Már régóta vágyott arra Szandi, hogy egy szakmailag is elismert televíziós produkcióban kapjon szerepet, mint zenei szakértő. A Dal 2024 ítészeként úgy érzi, megérkezett oda, ahova vágyott. „Szeretek zsűrizni, és jól érzem magam az ítésztársaim között. Ha esetleg szakmai nézetkülönbség alakul ki, azt mindig őszintén békésen meg tudjuk beszélni. Leginkább pedig annak örülök, hogy a versenyzők megfogadják a tanácsainkat, korrigálják a jelzett tökéletlenségeket, és adásról adásra fejlődnek a produkciók” – szögezte le Szandi a Petőfi Rádió vendégeként. Az énekesnő hozzátette, több évtizedes szakmai múltjával a háta mögött is számít a nála tapasztaltabb előadók véleményére, hiszen tanácsaikat megfontolva, megfogadva lehetősége nyílik arra, hogy fejleszthesse szerzeményeit. A Tüzesen süt le adásában megosztotta, férje, az elismert zenész, Bogdán Csaba mellett kit tart számon még fontos szakmai iránytűként. „A mai napig fontos nekem Fenyő Miklós véleménye. Ha elkészül egy új dalom, videóklipem, neki mindig megmutatom” – hangsúlyozta A Dal 2024 zsűrije. A teljes Szandival készült beszélgetés ide kattintva újrahallgatható.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Egy biztos: mélyen a pénztárcába kell nyúlnia annak, aki olyan illatot szeretne árasztani, mint Angelina Jolie.

Leadfotó: MTVA/Csöndör Kinga

Oldalak

Sztárok
Sebestyén Balázs felhívta Vitézy Dávidot a Most Wanted forgatása közben. A rádiós műsorvezető a minisztertől kért villámgyors segítséget, hogy kicselezze a celebeket a feszült hangulatú RTL-es...
Sztárok
Szinetár Dóra ritka nosztalgikus fotókkal lepte meg követőit, amikor felidézte a csaknem negyven évvel ezelőtt forgatott, kultikussá vált Laurin című NSZK-magyar koprodukciós film főszerepét.
Lifestyle
A takarítási szakértők szerint a boltok polcain sorakozó méregdrága vegyszerek jelentős része teljesen felesleges, sőt a túlárazott, specifikus tisztítószerek helyett a legegyszerűbb házi...
Lifestyle
A kutyák várható élettartama fajtánként meglepően eltérő lehet, ezért ha éveken át szeretnénk magunk mellett tudni négylábú társunkat, érdemes ezt a szempontot is figyelembe venni a választásnál.
Sztárok
Krausz Gábor elképesztő kulisszatitkot osztott meg a Séfek Séfe indulásáról: kiderült, hogy eredetileg nem őt választották ki a TV2 népszerű gasztro-realityjének harmadik zsűritagjaként.
Sztárok
Az édesapját hiába választották nem olyan rég ismét a Premier League legjobbjának, ő inkább Szoboszlai Dominik akar lenni.