Ryan Gosling volt az Oscar legszívdöglesztőbb pasija: a Barbie sármos sztárja vadító rocker Kenként lépett a vörös szőnyegre

A 43 éves színész még mindig a nők álma, de sokan azt hitték, jobban már nem tud kinézni a Kaliforniai álom, a Szerelmünk lapjai és a Barbie főszereplője – nos, akik ezt így gondolták, tévedtek, ugyanis Gosling ismét bebizonyította, mitől döglik a légy.

Úgy öregszik, mint a jó bor

Január közepén derült ki, hogy kik a 2024-es Oscar-díj várományosai: Ryan Goslingot a Barbie című filmben nyújtott alakításáért a legjobb mellékszereplőnek járó díjra, míg az általa előadott I’m Just Ken című slágert a legjobb eredeti dal kategóriájában jelölték. Nem meglepő tehát, hogy a 96. Oscar-díjátadó gálán ő is tiszteletét tette, a vörös szőnyeges bevonulását pedig még jó ideig emlegetni fogja a világ, ugyanis a sármos színész megmutatta, hogy túl a 40-en is még mindig ő az egyik leghelyesebb, legjóképűbb és legszexibb pasi a filmiparban. Galériánkban mutatjuk a filmcsillag dögös, fekete szerelését!

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Március 10-én, vasárnap este (magyar idő szerint hétfőre virradóra) rendezik meg a Los Angeles-i Dolby Színházban a 96. Oscar-díjátadó gálát. A díjazottak mellett az Oscar-gála egyik legjobb része minden évben a vörös szőnyeges bevonulás, ahol az A-listás sztárok különlegesebbnél különlegesebb ruhakölteményekben tündökölnek.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Home&Design
A fürdőszoba meleg, párás levegője sok szobanövénynek inkább álom, mint rémálom. Mutatunk hat fajtát, amelyek kifejezetten jól érezhetik magukat ebben a különleges környezetben – persze a...
Lifestyle
Salvador Dalí nemcsak a szürrealizmus egyik legismertebb alakja volt, hanem különös szokásairól is híressé vált. Az alvás és ébrenlét határán töltött néhány pillanatot állítólag tudatosan használta...
Lifestyle
Ilyen véleménnyel van a magyar rántott húsról egy argentin, akiknél egészen másképp készül el a fogás.
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.