Edd ezt reggelire, és gyorsan eltűnik rólad az összes zsír és felesleg: egy különös összetevő a siker titka

Sokan nem is gondolnák, hogy ha a cikkünkben is bemutatott két ételt párosítják egymással, az jelentős súlyvesztéshez is vezethet, legalábbis a szakemberek és egy tanulmány szerint.

Ettél már ilyet?

Lassan végérvényesen is beköszönt a tavasz, ez pedig egyet jelent azzal is, hogy a szekrény mélyéről ismét előkerülnek majd a lengébb ruhák, a rövidebb szoknyák és a vékony felsők, melyek nem sokat takarnak egy nő testéből, és amelyek alá csak nehezen lehet elrejteni a felesleges kilókat. Márpedig a jó idő, mint tudjuk, a nyár közeledtét is jelzi, a bikiniszezontól pedig bizony sok nő retteg, hiszen tavasszal döbbenünk rá a legtöbben, hogy alig van időnk leadni a télen felszedett súlyfelesleget, és ismét bombaformába lendülni. Éppen ezért ilyenkor megnő azok száma, akik vad diétázásba és szigorú fogyókúrába kezdenek, holott a tudomány szerint már azzal is jelentős súlycsökkenést érnénk el, ha reggelire gyakrabban fogyasztanánk két bizonyos ételt együtt – galériánkban eláruljuk, hogy a szakemberek mely ételkombinációt ajánlják a diétázók számára, és azt is megtudhatod, pontosan miért!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ha gyógyszerek helyett inkább valami természetes alternatívával próbálkoznál, hogy megelőzd a különböző egészségügyi panaszokat, akkor érdemes benézned a konyhaszekrénybe, ugyanis ott lapulhat a megoldás számos problémára, melyek jólétedet hátráltathatják.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Június 4-én ünnepelte ötödik születésnapját Lilibet hercegnő, Harry herceg és Meghan Markle kisebbik gyermeke. A bájos kislány számára ez nem csupán egy újabb születésnapot jelentett, hanem egy olyan...
Lifestyle
Hihetetlen baleset ért egy 31 éves amerikai nőt, aki a vitaminjai helyett a fülhallgatóját nyelte le. Amikor kétségbeesve hívta a segélyvonalat, olyan kérdést kapott, amire legkevésbé sem számított.
Home&Design
A kanapé az egyik legdrágább és legmeghatározóbb bútordarab az otthonban, ezért nem árt kétszer is meggondolni a választást. Miközben sokan még mindig a megszokott formák között keresgélnek, a...
Sztárok
Rose McGowan a Sikoly című kulthorrornak köszönhetően vált népszerűvé, később pedig a Bűbájos boszorkák színésznőjeként hódított; kíváncsi vagy arra, mennyit változott 52 éves korára?
Lifestyle
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a...
Fashion&Beauty
Nyáron nincs is jobb egy olyan gardróbnál, amelyben minden darab könnyedén kombinálható mindennel. A kapszulagardrób éppen ezért lett az egyik legnagyobb divatszó az elmúlt években: kevesebb...