Nagyon cuki titok derült ki Saroltáról és Lajosról: a testvérek imádják ezt a dolgot együtt csinálni

Sarolta hercegnő egy örökmozgó energiabomba, ez a tulajdonsága pedig szerencsére igencsak ragályos, ugyanis egyik kedvenc elfoglaltságát már kisebbik fivérével, Lajossal is megszerettette.

Közös hobbi

Kétségkívül Katalin hercegné és Vilmos herceg számítanak a brit királyi család legkedveltebb tagjainak, hiszen amellett, hogy minden egyes nyilvános megjelenésükön kedvesen, közvetlenül és kifogástalanul viselkednek, hosszú évek óta tartó, töretlen szerelmükkel is kivívták nemcsak a brit nép, hanem szinte az egész világ elismerését. Azzal is sikerült belopniuk magukat az emberek szívébe, hogy példamutató szülőkként nevelik három csodaszép gyermeküket, Györgyöt, Saroltát és Lajost, akik már most pont olyan népszerűek, mint a walesi hercegi pár. A bulvármagazinok ugyanúgy foglalkoznak a kicsik öltözködésével, mindennapos tevékenységeivel és nyilvános szerepléseivel, mint bármelyik A-listás sztár esetében, így nem meglepő, hogy az újságírók egyből fülelni kezdenek, ha a herceg vagy a hercegné megoszt róluk valamilyen érdekes kulisszatitkot. Így történt akkor is, mikor a trónörökös kislánya kedvenc időtöltéséről mesélt, és hozzátette, hogy van már egy olyan hobbija is, melyet öccsével szeret a legjobban űzni. Részletek a galériában!

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Katalin hercegné és Vilmos herceg lányát, Saroltát külön becenéven szólítják a társai, valamint a tanárai az általános iskolában.

Leadfotó: Yui Mok - WPA Pool/Getty Images

Forrás: Express

Oldalak

Egészség
Tényleg lehet érezni, hogy ha közeleg a vég, és jelzéseket ad erről a testünk?
Sztárok
Az idei Grammy-gála hemzsegett a fura szettekben és bizarr ruhákban vörös szőnyegre lépő sztároktól – mutatjuk, kik voltak azok, akiknek a legszörnyűbb darabokra esett a választása.
Sztárok
Nos ha valaki, akkor Chappell Roan egyáltalán nem bízta a véletlenre a szenzációkeltést a 2026-os Grammy-gálán.
Lifestyle
Nem minden hét simogat, van, amelyik inkább finoman, de kitartóan feszegeti a határaidat. Most három csillagjegy számíthat arra, hogy a türelem lesz a legnagyobb fegyvere.
Lifestyle
Vannak hetek, amikor minden gyanúsan jól alakul, az apró véletlenek pedig látványosan a javadra fordulnak. Most három csillagjegy pontosan ezt élheti meg, még akkor is, ha eleinte nem is veszi észre...
Lifestyle
A japán nők karcsúságának nem a szigorú diéták a titkai: létezik egy egyszerű módszerük, amellyel anélkül maradnak vékonyak, hogy lemondanának az evés öröméről.