Kiszámolták: ennyivel jár rosszabbul egy szülő egy gyerektelenhez képest

A szülők a nem szülőkhöz képest bő két és félszer több saját erőforrást áldoznak a társadalom fenntartására, a gyereknevelésre fordított idő közvetett „adója” pedig átlagosan 77%-os – állapította meg egy 12 európai országot vizsgáló dán-magyar kutatás.

Érdekes tanulmány született

Európában a családbarát politikai ösztönzőcsomagok korántsem kompenzálják a szülők teljes gyereknevelési költségeit. Csak az állami adókat és juttatásokat figyelembe véve a szülők 37%-kal kedvezőbb helyzetben vannak a nem szülőkhöz képest. Valójában azonban a helyzet fordított: a szülők átlagos hozzájárulása a társadalom fenntartásához több mint két és félszerese a nem szülőkéhez képest, ha beleszámítjuk a kevésbé látható, háztartáson belüli pénzmozgásokat (például amikor a szülők a keresetükből gyermekeiknek termékeket és szolgáltatásokat vesznek) és a fizetetlen háztartási munkára fordított időt is. Ez a fő következtetése annak a tanulmánynak, amelyben a Dél-Dániai Egyetem kutatója és a Budapesti Corvinus Egyetem két munkatársa 12 európai országot elemzett az EU statisztikai hivatala, az Eurostat által összesített 2010-es adatok alapján. Részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Úgy érzed csődöt mondtál szülőként? A nevelési szakkönyvek sem nyújtanak már vigaszt? Fogadd meg mások jól bevált trükkjeit és nézd meg, hogyan változik a kapcsolatod a gyerkőcöddel.

Leadfotó: 123rf

Forrás: Budapesti Corvinus Egyetem

Oldalak

Sztárok
Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében...
Sztárok
Danielle Campbell még tinédzserként lopta be magát a Disney nézőinek szívébe, azóta azonban több mint másfél évtized telt el, és a bájos gyereksztárból mára gyönyörű felnőtt nő lett.
Fashion&Beauty
Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új...
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...