200 forintból megúszod: soha többé nem jelennek meg az éticsigák a kertben, ha vegyszerek helyett ezt a gyógynövényt veted be

Ha csak egy kertészeti trükköt próbálsz ki, hogy távol tartsd a kártevőket növényeidtől, akkor mindenképp ez legyen az!

Itt a tavasz, támadnak a csigák!

A jó idő beköszönte egyet jelent a tavasszal, valamint azzal is, hogy a kertes házban élők egyre több időt töltenek a szabadban, kertjüket ápolgatva és gondozva. Márpedig egy veteményes- vagy épp virágoskert sok odafigyelést és törődést igényel, hiszen a kártevők gyakorlatilag pillanatok alatt tönkretehetik a befektetett munkát, éppen ezért nem árt ismerni néhány kerti tippet, trükköt, praktikát, melyekkel akár növényvédő szerektől és egyéb, sokszor káros és drága kemikáliáktól mentesen védhetjük meg növényeinket. A meztelencsigák és éticsigák elleni védekezés például sokak számára okoz fejtörést, pedig egy filléres „csodaszerrel”, amely minden konyhában megtalálható, sokat tehetünk az ellen, hogy távol tartsuk a kéretlen betolakodókat kertünktől – galériánkban olvashatod a részleteket!

A csigák nedvességkedvelő állatok, éppen ezért az esősebb, párásabb és nedvesebb időben, főleg tavasszal támadják meg a kertet, és gyakorlatilag bekebelezik az ott lévő növényeket, de legalábbis mindenképpen kárt tesznek bennük.
Kattints a további képekért!

Sokan nem is tudják, de egy filléres, szinte mindenki konyhájában megtalálható fűszerrel könnyedén távol tarthatjuk a kertünkben megforduló betolakodókat, akik rendre tönkreteszik növényeinket és veteményeskertünket egyaránt.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Egészség
A legtöbb ember fél a fogorvostól, de a legjobb, ha teszünk azért, hogy ne kelljen sűrűn meglátogatni valamilyen problémával. Vannak hétköznapi módszerek, amikkel erősebbé teheted a fogadat.
Utazás
Sok magyarban még mindig megvan a sztereotípia, hogy a női sofőrök rosszabbak, mint a férfiak. Nos, az egyikük alaposan rácáfolt erre, pedig épp beszorították a parkolóban.
Lifestyle
A technikai fejlődés új utakat nyit meg mindenhol, és a gyártók ehhez szeretnének is igazodni. Most egy fontos dolog tűnhet el a termékek csomagolásáról, de ez vajon veszélybe sodorhatja az...
Sztárok
Pár nappal ezelőtt, május 18-án sor került az új Szentatya, XIV. Leó pápa beiktatási szentmiséjére a vatikáni Szent Péter téren, az ünnepélyes eseményen pedig a stílusikon spanyol királyné, Letícia...
Sztárok
Rácz Jenő és a párja, Rácz-Gyurciza Dóra sztorija igazi tündérmese, de utóbbi most őszintén elmondta, hogy ha nincs meg a boldogság, akkor nem lenne értelme tovább folytatni.
Lifestyle
Rossz dolog, ha szemetesnek nézzük a vécét, de néhány magyar így szokott lennie vele. Vannak azonban tiltott dolgok, amiket soha nem lenne szabad lehúzni benne.