Hetekig kellemes illat lengi majd be a fürdőszobát, ha ezt csinálod: az összes szagnak búcsút inthetsz egy filléres trükknek hála

Egy TikTok-on nagy népszerűségnek örvendő takarító, Donna Mendoza elárulta, mit tehetnek a háziasszonyok annak érdekében, hogy akár heteken át tartó frissesség és jó illat lepje be a fürdőszobát, legyen bármilyen nagy is a helyiség.

Nem kell vagyonokat költened az illatosítókra

Számos oka lehet annak, hogy a fürdőszobát kellemetlen szagok árasztják el: az egyik legrosszabb, ami a helyiségben történhet, hogy a folyamatos párának és nedves levegőnek „hála” felüti a fejét a penész, de az eldugult lefolyók is szerepet játszhatnak abban, hogy bármivel is próbálkozunk, a fürdő sosem marad tartósan illatos. Donna Mendoza hivatásos takarító szerint azonban van egy megfizethető megoldás erre a problémára is, a hatékony fegyver pedig szinte minden háztartásban már alapból megtalálható, így költenünk sem kell rá külön, mint ahogyan azt a méregdrága illatosítók esetén tennénk. Donna azt ígéri, ezzel a lifehackkel heteken át tartó frissesség és jó illat lengi majd be a fürdőszobát, így mindenképpen megéri kipróbálni – annyit már most elárulhatunk, hogy nem a citromról, a szódabikarbónáról vagy épp az ecetről van szó, mint sok más trükk esetén. Galériánkban megtalálsz minden részletet!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Bár néha lehetetlen feladatnak tűnik eltávolítani a gazt a járda széléről és a térkövek közül, szerencsére van egy trükk, amivel pillanatok alatt megszabadulhatunk a kártékony növényektől!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Fashion&Beauty
Ha úgy érzed, a bőröd elvesztette a fényét, megjelentek a sötétebb foltok, vagy egyszerűen csak hiányzik az a „friss ragyogás”, amire mindenki vágyik, van egy egyszerű megoldás: a C-vitamin.
Sztárok
Kevés arc ivódott be annyira egy egész generáció emlékezetébe, mint a Kinder csoki csomagolásán mosolygó kisfiúé – pedig a gyerekkori portré mögött álló Matteo Farneti mára felnőtt férfi lett.
Lifestyle
Növényt ültetni, gondozni és nevelhetni szép dolog, és több szempontból hasznos is. Azt viszont nem mondanánk, hogy mindig egyszerű feladat, hiszen sokszor előfordul, hogy hiába igyekszünk életben...
Sztárok
A Jonas Brothers szerint Joe Rocktábor felvételi anyaga olyan rossz minőségű volt, hogy a Disney vezetői azt hitték, valaki meg akarja viccelni őket – mégis ez indította el a testvérek világsiker...
Egészség
A délutáni szunyókálás jól eshet, de ha túl gyakran van rá szükséged, lehet, hogy a tested így jelezheti: valami nincs rendben az egészségeddel.
Home&Design
Mi lenne, ha az otthonod színe önállóan változna az évszakokkal? Joe Doucet, a New York-i tervező és feltaláló, pontosan ezen dolgozik. Az ő találmánya, a hőmérsékletre reagáló „klímafesték” új...