Nemcsak gyönyörűek, tehetségesek is: Ők Adam Sandler elragadó lányai

Adam Sandler lányai is a színészi pályát választották, akik egyre híresebbek és tehetségesebbek, és a humoruk is zseniális.

Adam Sandler igazi lányos apuka

A színész és felesége, Jackie Sandler először 2006-ban, Sadie érkezésével lettek szülők. Sadie kishúga, Sunny 2008 végén csatlakozott a családhoz, és azóta Sandlerék kicsit visszavonultabban is élnek.

A lányok az évek során apjuk több filmjében is feltűntek, köztük a 2020-as Netflixes Hubie, a halloween hősében, de csak 2023-ban kaptak főszerepet. A szintén Netflixes Ne merészelj eljönni a bát micvámra című film egy hetedik osztályos diákot, Stacyt (Sunny) követ nyomon, amint álmai bát micváját tervezi a legjobb barátjával, akivel éppen mélyponton van a kapcsolatuk, ám az anyja és nővére (igazi testvére, Sadie) bátorítja a kibékülésre. A filmben Adam Stacy apját alakítja, felesége Jackie pedig egy Gabi nevű nőt. Sammi Cohen, aki a filmet rendezte, azt mondta a The Hollywood Reporter-nek, hogy Sadie és Sunny „keményebben dolgoznak, mint a legtöbb felnőtt, akit ismer."

Legutóbb a Leó című animációs musical premierjén gyűlt össze a család, aminek Adam Sandler a társszerzője és főszereplője, Jackie, Sadie és Sunny Sandler pedig mind-mind megszólaltatnak egy szereplőt.

Szóval, a reflektorfénytől megóvott élettől a Netflixen debütálásig itt van minden, amit Adam és Jackie Sandler két lányáról tudni kell.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Kattints a galériára!

fotó: gettyimages.com/Frazer Harrison, forrás: people.com

Oldalak

Egészség
Egy különleges színű, antioxidánsokban gazdag paradicsomváltozat a kutatók figyelmét is felkeltette, nem véletlenül, ugyanis olyan növényi vegyületeket tartalmaz, amelyek szerepet játszhatnak a...
Fashion&Beauty
Az ősz végével és a tél közeledtével menetrendszerűen megérkezik a divatimádók legnagyobb ellensége: az esős, latyakos, szürke időjárás, emiatt pedig mindenki feláldozza a stílust a kényelem oltárán.
Home&Design
Elérkezett a pont az időjárásban, amikor felerősödnek a hajnali fagyok, és a kertben sok mindenre figyelni kell.
Lifestyle
A legfrissebb számítások szerint a megszokottnál jóval enyhébb és esősebb tél várhat ránk, amit a Csendes-óceán rekordméretű felmelegedése okoz. Az alacsonyabban fekvő területeken szinte biztosan a...
Sztárok
A világhírű divatdinasztia egyik legkülönlegesebb tagja nemcsak szépségét és kifinomult ízlését örökölte a családjától: születése mögött olyan titok húzódott, amely hosszú éveken át beárnyékolta az...