Utazás

Mit tehetünk, ha ugrott a jogosítvány?

A közlekedési bűncselekmények és szabálysértések elkövetői gyakran szembesülnek azzal, hogy a rájuk kiszabott büntetés a járművezetéstől való eltiltás lesz. Ez különösen rosszul érintheti őket, ha a munkájukhoz vagy a munkába járáshoz feltétlenül szükségük van a jogosítványukra.

De azok számára is megterhelő lehet, akiknek a mindennapi életük, tevékenységeik ütköznek ezáltal akadályokba, kellemetlenségekbe. A vezetéstől való eltiltás feloldása számukra is megváltás lehet, hiszen nem könnyű a megszokott kényelemből átváltani hirtelen ilyen nehézségekre. Akinek létszükséglet a jogosítvány, annak pedig egyenesen elengedhetetlen egy jó közlekedési ügyvédet megbízni a jogi képviseletével.

Vigyázzunk egymásra és a jogosítványunkra is!

A jogosítványt megszerezni nem könnyű, legalábbis anyagilag megterhelő lehet sok embernek. De nemcsak ezért, hanem az időbefektetés miatt is érdemes vigyázni rá, hogy ne veszítsük el. Ráadásul az is lényeges, hogy vigyázzunk a magunk és mások testi épségére, ahogy az autónkra és az értékeinkre is.

Ezért mindenki számára elsősorban a biztonságos és körültekintő közlekedésre való koncentrálás lenne az elsődleges. Előfordulhat az is, hogy önhibánkon kívül kerülünk bele negatív szituációkba, de azért a járművezetéstől való eltiltás többnyire megelőzhető lehetne.

Viszont ha már így alakult, előre kell nézni, le kell vonni a tanulságokat és cselekedni annak érdekében, hogy minél hamarabb visszakapjuk a jogosítványt, vagy el se vegyék. Dr. Janklovics Ádám közlekedési jogra szakosodott ügyvéd szakszerű védelmet tud nyújtani ilyen ügyekben.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Nem kötelező, csak egy lehetőség!

Az esetek többségében nem kötelező a járművezetéstől való eltiltás, hanem egy lehetőség a bíróság számára. Abban az esetben viszont, ha a vezetés ittas vagy bódult állapotban történik, akkor kötelező kiszabni ezt a büntetést. Különös méltánylást érdemlő eset fennállása során azonban mellőzhető. Ez például akkor lehetséges, ha valaki sürgősen orvosi segítségre szorul és ez készteti a sofőrt arra, hogy volán mögé üljön.

A bíróság megszabhatja azt is, hogy az eltiltás csak bizonyos járműkategóriára vagy fajtára vonatkozzon. Még olyan személyekkel szemben is alkalmazható a járművezetéstől való eltiltás, akik nem rendelkeznek vezetői engedéllyel. Ebben az esetben nem is szerezhetik meg azt az eltiltás hatálya alatt.

A közlekedési jogon kívül is alkalmazhatnak eltiltást

Vannak más esetek a közlekedési jog területén kívül is, amikor valakit el lehet tiltani a vezetéstől. Ha a járművet valaki eszközként használja egy bűncselekmény elkövetéséhez, akkor is kiszabható rá az eltiltás.

Aki cserbenhagyást követ el, szintén sújtható vezetéstől való eltiltással, mivel nem tartja be a számára előírt, vezetői tevékenységével kapcsolatban felmerült szabályokat és kötelezettségeket. Minden eset egyedi, ezért mindegyiknél személyre szabott védekezési stratégiát kell felállítani, amire egy szakembert kérjünk fel!

Oldalak

Utazás
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.
Lifestyle
Kevéssé köztudott, de Fásy Ádám karrierje a vendéglátóiparban indult, ahol a ranglétra legalsó fokától a vezérigazgatói posztig jutott, szenvedélyét pedig a mai napig saját receptoldalán éli meg.
Sztárok
Molnár Attila, azaz DESH lett az Európai Unió legsikeresebb helyi előadója egy friss zeneipari jelentés szerint, miközben a magyar slágerlistákat egyedülálló módon uralja, és már a Puskás Arénás...
Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...