Károly és Vilmos titkos megbeszéléseket folytatott Harry tudta nélkül: ezért tiltották el az ifjabbik herceget a találkozótól

Mindez közvetlenül II. Erzsébet halála után történt, amikor is az újdonsült király úgy döntött, egy jelentős beszélgetésen fiatalabbik fiának, Harrynek egyáltalán nincs ott a helye - Károly határozatának nyomós oka volt.

Ezért nem lehetett ott Harry a megbeszélésen

2022. szeptember 8-án a Balmorali kastélyban II. Erzsébet 70 évnyi uralkodás után, 96 évesen örökre lehunyta a szemeit, és családja körében, álmában távozott az élők sorából. A szomorú napon természetesen ott volt Károly és Kamilla, Anna hercegnő, illetve Vilmos is, ám mint kiderült, Harry az utolsó pillanatban ért oda nagyanyjához, mivel Németországból repült Skóciába. Bár Károly ifjabbik fia imádta Erzsébetet, akivel a viták és drámák ellenére is nagyon jó kapcsolatot ápolt, Harry némiképp nem kívánt vendég volt a kastélyban, mivel addigra javarészt már mindenkivel összeveszett a családból. Amikor pedig oda került a sor, hogy közvetlenül a királynő halála után Károly úgy döntött, titkos megbeszélésre hívja Vilmost, az újdonsült uralkodó Harryt végül nem invitálta meg az eszmecserére - bár a szíve szakadt meg, hogy eltiltotta a fontos pillanatoktól a herceget, Károlynak nyomós oka volt arra, amiért így tett. Galériánkban olvashatod a részleteket!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Hivatalosan trónra lépett X. Frigyes, Dánia új királya, aki 52 éven át uralkodó édesanyját, II. Margit királynőt követi a trónon – a koronázáson az új uralkodó volt a középpontban, felesége, Mária azonban némiképp ellopta a showt gyönyörű, hófehér ruhájában.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Valódi dráma és országos felháborodás bontakozott ki a ságvári gólyafészeknél, ahol a nézők napokon át élő adásban figyelhették a legkisebb, végletesen legyengült fióka lassú pusztulását.
Lifestyle
A tejmentes étkezés és az érzékenységek miatti diéták korában egyre többen keresnek olyan alternatívákat, amelyekkel kompromisszumok nélkül helyettesíthetők a klasszikus kedvencek, mint például a...
Sztárok
Rácz Jenő egy meghökkentő és rendkívül veszélyes konyhai mutatvánnyal borzolta a kedélyeket: a saját alkarján, a szőrét levágva demonstrálta, hogyan tesztelték a késeik élességét a régi vágású séfek.
Egészség
A kulcscsomó egy olyan tárgy, amelyet naponta többször is kézbe veszünk, mégis ritkán gondolunk rá higiéniai szempontból.
Lifestyle
A párod csinált valamit, amivel rálépett a tyúkszemedre, de hiába telt el már egy hét, még mindig ezen puffogsz? Alapvetően igazad volt, talán még bocsánatot is kért, te mégis ezen rágódsz még napok...
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...