Nehéz sorosot kaptak Cher gyerekei: az egyik nemváltoztató műtéten esett át, a másikat állítólag elraboltatta

Cher a hat évtizedes karrierje során Oscar-, Emmy- és Grammy-díjat kapott, de a teljesítmény, amire a legbüszkébb, az a két fia, Chaz Bono és Elijah Blue Allman.

Az énekesnő imádja a fiait

„Mindig, mindig is anya akartam lenni” – mondta Dr. Phil talk showjában 2004-ben. „Büszke vagyok arra, hogy ebben az életben mindketten nagyszerű erkölcsökkel rendelkeznek. Az igazat mondják, az esélytelenebbeknek szurkolnak, tisztelik az embereket. Azok a dolgok, amelyekről anyám azt gondolta, hogy a legfontosabbak, a gyerekeimnél is megvannak."

Az énekesnő azt is elárulta, hogy számos vetélésen esett át, mielőtt 1969-ben első gyermeküket köszönthették Sonny Bonóval: Chaz Bonót. A pár végül 1974-ben elvált, de megmaradt közöttük a jó kapcsolat egészen Sonny 1998-ban bekövetkezett haláláig.

Időközben, 1975-ben, feleségül ment Gregg Allmanhoz, az Allman Brothers Bandből. Noha Cher kilenc nappal a házasságuk után beadta a válókeresetet, mégis kibékültek, és 1976-ban megszületett első közös gyermekük, Elijah Blue. Három évvel később Cher és Gregg elváltak, így a sokoldalú tehetség egyedül nevelte két gyermekét. Cher régóta őszintén mesélt arról, milyen nehéz volt egyensúlyt teremteni a karrierje és a családi élet között. Azt is bevallotta: azt kívánta, bárcsak nagyobb „stabilitást” tudott volna adni Chaznek és Elijahnak. „De ez nagyon nehéz a munkámban” – mondta a talk showban - „Mintha Kate Hepburn mondta volna: „Ha ezt a munkát akarod csinálni, ne vállalj gyereket." De én akartam. Nélkülük semmi lett volna az életem.”

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Itt van minden, amit Cher két fiáról tudni kell!

Kattints a galériára!

Jess Hill le sem tagadhatná az édesapját, a köztük lévő hasonlóság már-már hátborzongató.

leadkép: gettyimages/Dimitrios Kambouris, forrás: people.com

Oldalak

Sztárok
Ismét felrobbantotta a közösségi médiát a 42 éves realitysztár. Khloé Kardashian legújabb Instagram-fotói láttán a rajongók megint azt találgatják: vajon egy jó sminkről vagy újabb szépészeti...
Sztárok
A kilencvenes évek egyik legszeretettebb kultfilmje, az Átkozott boszorkák (Practical Magic) végre megkapja a várva várt folytatását. Ráadásul nem is akárhogyan: Sandra Bullock és Nicole Kidman ismét...
Lifestyle
Egy ártatlannak tűnő kérdés ma egészen mély gondolatokat indíthat el a Bikábam. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Sztárok
Sophia Loren mindig is rajongott az olasz konyháért, és a legenda szerint a jó tészta nála nem luxus, hanem a kiegyensúlyozott élet egyik legnagyobb öröme.
Lifestyle
Amikor az őszi kánikulát lassan felváltja a hűvösebb időjárás, sokan hajlamosak elkenődni, és a napsütést gyászolni. Pedig az ősz nem a nyár vége, hanem egy teljesen új, utánozhatatlan életérzés...
Egészség
A betegség nem gyógyítható, de a felismerés ideje meghatározza, mennyi ideig maradhat meg a beteg önállósága, kapcsolatai és életminősége.