Utazás

Óriási válságba sodródunk: a Covid miatti lezárások eltörpülnek amellett, amire most szükség volna

A továbbra is növekvő globális károsanyag-kibocsátást drasztikusan, 2030-ig évente 7 százalékkal kell csökkenteni ahhoz, hogy a felmelegedés ne haladja meg a 2015-ös párizsi megállapodásban rögzített 1,5 Celsius-fokot - olvasható a Világgazdasági Fórum Klímabajnok Vállalatvezetők Szövetsége és a Boston Consulting Group (BCG) által kiadott tanulmányban. A szükséges változás drasztikusabb, mint amit a Covid miatti lezárások jelentettek évekkel ezelőtt.

Sokkal nagyobb a baj, mint eddig hittük

A The State of Climate Action (Az éghajlat-politika helyzete) című tanulmány rámutat: Oroszország és Európa nagy részén, így Magyarországon is már több mint 2 Celsius-fokkal, az Északi-sarkvidéken pedig több mint 4 Celsius-fokkal magasabb volt az átlagos hőmérséklet 2012-2022 között, mint 1900-1920-ban, miközben az óceánok hőmérséklete is egyre gyorsabban nő, és a globális kibocsátás mértéke még mindig emelkedik. A tanulmányban szükségesként meghatározott 7 százalékos károsanyag-kibocsátáscsökkentés példátlanul magas, nagyobb, mint amekkora kibocsátáscsökkenéssel jártak a koronavírus-járvány miatti leállások - hívták fel a figyelmet.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az esemény még tavaly márciusban történt. Mindössze annyi tűnik bizonyosnak, hogy egy emberi kéz alkotta objektumról van szó.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Bosszantó, ha ruhamolyok jelennek meg a lakásban. Ezek a röpködő rovarok boldogan rágcsálják a ruhatárat, kárt okozva benne. Az interneten számos módszerről lehet olvasni a kiírtásukhoz, de megesik,...
Lifestyle
A Kosban továbbra is erős a bizonyítási vágy, most sokkal bölcsebben választja meg, mikor és hogyan áll ki magáért. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Sztárok
Selena Gomez a Rare Impact Fund Benefit-en arról beszélt, hogyan őrzi meg saját mentális egyensúlyát, miközben a fiatalok támogatására is példát mutat.
Lifestyle
Egy fárasztó nap utáni pihenésnek indult, ám az edmontoni férfi végül órákig tartó mentőakcióba keveredett az erkélyén.
Sztárok
Taylor Swift új albumán, The Life of a Showgirl-ben eddigi legőszintébb dalaiban mesél arról, hogyan képzeli el jövőjét: egy boldog házasságban, gyerekekkel, távol a reflektorfénytől.
Lifestyle
Egy ártatlan keresésként indult a nosztalgiahullám során, ám a fiatal nő számára a műholdkép felbecsülhetetlen emléket idézett fel.