Sztárok

Friss fotó a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Bruce Willisről: szívszorító látványt nyújt a világsztár

Szerettei és barátai egybehangzó véleménye szerint a színészlegenda állapota rohamosan romlik, mióta a frontotemporális demencia nevű neurodegeneratív betegséggel diagnosztizálták.

Már a beszéd is nehezére esik

Bruce Willis családja tavaly tavasszal közölte a nyilvánossággal, hogy a színész afáziában szenved, és visszavonul a hivatásától. Pár hónappal ezelőtt jött az újabb megrázó diagnózis: kiderül, hogy a hollywoodi filmcsillagot egy gyógyíthatatlan neurodegeneratív betegség, az úgynevezett frontotemporális demencia teszi képtelenné arra, hogy továbbra is dolgozzon. A közelmúltban Willis egykori feleségét, Demi Moore-t is letaglózta, mennyit romlott a Sin City sztárjának állapota: a hírek szerint Willis már meg sem ismeri a színésznőt. Sőt, A simlis és a szende című tévésorozat egyik alkotója azt mondta, a világsztár már nem nagyon tud beszélni, és vendégeit is csak rövid időre ismeri fel. Most új fotó látott napvilágot a hajdani akciósztárról.

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Rumer Willis néhány hónappal ezelőtt adott életet első gyermekének, és fiatal édesanyaként még inkább letaglózza, hogy világhíres apukája többé nem tud részt venni a család életében.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Katalin hercegné isteni stílusa folyamatosan formálódik, így nem csoda, hogy Vilmos herceg felesége idővel megvált néhány, egykor nagyon kedvelt darabjától.
Sztárok
A 80-as évek ikonikus sztárja, Beverly D’Angelo, most is képes meglepni a rajongókat: a legutóbbi Los Angeles-i bevásárlóútján olyan megjelenéssel tűnt fel, hogy sokan első pillantásra fel sem...
Lifestyle
Az állandó kísérőnkön, a Holdon olykor titokzatos fényvillanások jelennek meg. A tudósok sokszor ellentmondanak egymásnak, hogy ezt mi okozhatja.
Lifestyle
Bár a reklámok világától sokszor elkülönítjük a filmeket és sorozatokat, valójában a vászon és a képernyő régóta a marketing egyik legerősebb terepe.
Sztárok
Ma, majdnem egy évtizeddel a megismerkedésük után, Harry és Meghan története – a botrányaik ellenére – még mindig tartogatnak izgalmas részleteket a rajongók számára.
Lifestyle
A többség már igyekszik készülni az ünnepekre a bevásárlással, így bevetik a fagyasztót, ahova kerül hal, valamint hús is.