Szakértő elemezte Katalin és Kamilla viszonyát: a walesi hercegné gesztusai mindent elárulnak arról, hogyan érez a királyné iránt

Kamilla királynét és Katalin hercegnét legutóbb az Emlékezés Vasárnapján fotózták együtt, nonverbális kommunikációjukból pedig érdekes következtetésre jutott a testbeszéd-szakértő.

Ilyen valójában a kapcsolatuk

Habár Kamilla királyné és Katalin hercegné különböző generációkhoz tartoznak, a két nő közötti kapcsolatot hosszú ideje erősíti a monarchia értékeinek tisztelete, az összetartozás érzése, valamint természetesen az, hogy mindketten a brit királyi család tagjai. Nem meglepő módon a jelenlegi uralkodó, III. Károly feleségeként Kamillának jóval szélesebb jogkörei vannak, mint a trónörökös, Vilmos herceg nejének, akit egyébként a közvélemény gyakran már most a következő brit királyné szerepében lát. Egyes információk szerint ez kisebb feszültséget is okoz a két előkelőség között, a királyné ráadásul mindig is kicsit irigyelte azt az óriási népszerűséget, amiben a walesi hercegné lassan húsz éve lubickol. Egy testbeszéd-szakértő nemrég górcső alá vette az egymás felé tett gesztusaikat, megállapításait pedig nem volt rest megosztani a nyilvánossággal; részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Katalin hercegné a tőle megszokott módon az Emlékezés Vasárnapján is ragyogóan nézett ki, megjelenésének egyik legkülönlegesebb része pedig a fülbevalója volt.

Leadfotó: Tim Rooke/Pool/Samir Hussein/WireImage/Getty Images
Forrás: Mirror

Oldalak

Lifestyle
A Mérlegnek különleges napja lesz: egy családtag vagy közeli barát megnyílhat előtted, és ez közelebb hozhat benneteket egymáshoz. Olvass tovább!
Lifestyle
Felesleges drága csapdákra költened: egy pofonegyszerű, filléres konyhai trükkel kíméletesen, mégis hatékonyan tarthatod távol a kártevőket.
Lifestyle
Az orchidea gondozása sokaknak okoz fejtörést, ezért az interneten újra és újra felbukkannak bizonyos praktikák: az egyik legismertebb módszer a jégkockás trükk, amelyről évek óta megoszlanak a...
Egészség
Természetesen az a jó, ha kiegyensúlyozottan étkezünk, és ha a hús is benne van az étrendünkben.
Lifestyle
A gazdagsághoz tényleg rengeteg tehetség kell, vagy egy jó adag szerencse is?
Lifestyle
A legtöbb gyerek imádja a slime-ot, azaz a nyúlós-nyálas "műtaknyot", amit kedvükre húzhatnak, gyúrhatnak és püfölhetnek. Igen ám, csak mi a helyzet akkor, ha a nagy munkában véletlenül a gyerek...