A 20. század imádott primadonnája volt: Adolf Hitler is rajongott a gyönyörű magyar színésznőért

110 évvel ezelőtt született Rökk Marika, a múlt század nemzetközi hírű revücsillaga, aki ellenállhatatlan bájával, emlékezetes játékával és páratlan színpadi jelenlétével hódította meg az emberek szívét.

Legendás primadonna

Rökk Marika 1913. november 3-án látta meg a napvilágot Marie Karoline Rökk néven, egy magyar építész lányaként Kairóban. A kislány Budapesten nőtt fel, tehetsége pedig korán megmutatkozott, ráadásul rajongott a táncért, így hamarosan már egy gyermekbalettben lépett fel. 1924-ben családjával Párizsba költözött, ahol megismerkedett a színpad világával is, s még mindig csak 11 esztendős volt, amikor a Moulin Rouge-ban fellépő Hoffmann Girls táncegyüttes tagja lett - mindez nemcsak saját karrierje szempontjából volt jelentős, hanem azért is, mert édesapja nem sokkal korábban hatalmas összeget bukott, így a kis Marika is hozzájárult a család megélhetéséhez. Az igazi áttörésre 1929-ig kellett várnia, azt követően pedig évtizedeken keresztül az operett egyik legünnepeltebb csillagának mondhatta magát, aki meghódította egész Európát - sőt, még a náci Németország vezére, Adolf Hitler is rajongott érte. Részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ma már csak kevesen tudják, hogy Magyarország és egyben Európa első szépségkirálynője Simon Böske volt, egy keszthelyi lány, akinek szépen indult és kecsegtető lehetőségekkel járó karrierje sajnálatos módon hamar elindult a lejtőn, ő maga pedig elfeledve távozott az élők sorából.

Leadfotó: Sasha/Hulton Archive/Getty Images
Forrás: MTVA

Oldalak

Sztárok
Október 17-től egy különleges, négynapos premier-eseménnyel mutatja be a TV2 a legújabb saját gyártású thriller-minisorozatát, a Keselyűt. A négyrészes széria minden szombat este, a Megasztár után...
Home&Design
A kád sokak számára a fürdőszoba egyik alapdarabja, egy apró helyiségben azonban könnyen kiderülhet, hogy túl sok értékes négyzetcentimétert foglal el. Ha már felújításon gondolkodsz, érdemes...
Sztárok
Soma Mamagésa megható és őszinte bejegyzésben emlékezett meg a 29. házassági évfordulójáról, elárulva a különleges belső sugallatokat, a szigorú szabályokat és a hosszú, boldog párkapcsolat szellemi...
Lifestyle
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási...
Lifestyle
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...