Lionel Messi ritkán látott felesége hercegnőként ragyogott férje oldalán: Antonela bámulatosan festett, sosem volt még ilyen szép

Lionel Messi a minap nyolcadik alkalommal vehette át a sportág legrangosabb egyéni díját, az Aranylabdát, felesége és három gyermeke pedig elkísérte őt a díjátadó ceremóniára, ahol elképesztően édes fotók is készültek a gyönyörű családról.

Ő a támogató, büszke és csodaszép feleség a sikeres sportoló mögött

Mint ahogyan arról korábban már mi is beszámoltunk, Antonela Roccuzzo a világ egyik legszerencsésebb nőjének mondhatja magát, hiszen neki sikerült rabul ejtenie és meg is tartania a tehetségéről méltán ismert és híres focistát, Lionel Messit. Antonela és Messi egyébként már ötéves koruk óta ismerik egymást, ekkor találkoztak ugyanis először az argentínai Rosarióban, ám szerelmük csak jóval később ért révbe, amikor a sportoló már elfogyasztott jó pár barátnőt. Kapcsolatuk 2009 óta tart, ekkorra datálható az, amikor a pár felvállalta a nyilvánosság előtt is viszonyukat, azóta pedig egy percre sem váltak külön. A gyönyörű Antonela – aki egyébként fogorvosnak tanult – feladta álmait is azért, hogy Messivel lehessen és támogathassa őt, aki őszinte szerelemmel hálálta ezt meg szíve választottjának. Egy biztos: házasságuk minden bizonnyal szilárd alapokon nyugszik, Antonela pedig az elmúlt években meg is ajándékozta a focistát három gyermekkel, akik mind elkísérték a minap Messit a rangos díjátadó ceremóniára, ahol a futballista felesége egyenesen ragyogott, ami nem is véletlen, hiszen mesésen festett, és végignézhette azt is, ahogyan férje átveszi a nyolcadik Aranylabdáját. Galériánkban mutatjuk Antonela bámulatos szettjét és a boldog családot!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Antonela Roccuzzo igazán szerencsés nőnek mondhatja magát, hiszen Lionel Messi feleségeként óriási hírnévre tett szert, ám a futballista talán még nagyobb mázlista, hiszen egy olyan nőt tudhat magáénak, akire emberek milliói irigykednek szerte a világon.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Az Oroszlán több figyelmet kap, mint általában, és most kifejezetten jól is áll neki a reflektorfény. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Egészség
Közben interneten terjed, hogy vannak italok, amik kimossák belőlünk a mikroműanyagot, de erre nincsen tudományos magyarázat.
Lifestyle
A hús kiolvasztása élelmiszerbiztonsági és minőségi szempontból is kulcsfontosságú.
Fashion&Beauty
A nyári ékszereket általában a bikinikkel együtt tesszük el a szezon végén, idén azonban érdemes kivételt tenni. A 2026-os év legdivatosabb nyakláncai ugyanis nemcsak a tengerparton mutatnak jól,...
Utazás
Nem árt tudni, hogy mire érdemes nagyon odafigyelni, ha használt autót vásárolunk.
Sztárok
Donald Trump ezt már megcsinálta a Chelseavel is, aztán most jöttek a spanyolok a foci-vb-n.