Fashion&Beauty

Mindenki Britney Spears új tetoválásáról beszél: az énekesnő válófélben lévő férjének üzenhetett a szimbólummal

Augusztusban derült ki, hogy tönkrement Spears és 12 évvel fiatalabb férje, Sam Asghari modell házassága. Az énekesnő most új tetoválást csináltatott, s egyesek szerint a nehezen félreérthető szimbólum egyúttal kőkemény üzenet Asghari számára.

Nem tudja túltenni magát a szakításon

Derült égből villámcsapásként érte Britney Spears rajongóit a hír, hogy egy év után véget ért az egykori popdíva és 12 évvel fiatalabb férje, Sam Asghari modell házassága. Még nagyobb megdöbbenést okozott, amikor kiderült, hogy a zenei előadó folyamatosan verhette Asgharit. A férfi sosem ütött vissza, egyes híresztelések szerint azonban Spears olykor még álmában (!) is sérülést okozott szerelmének, aki néha monoklival a szeme alatt ébredt. Az énekesnő állítólag kést is tartott a lakásban, méghozzá "önvédelem" céljából, Asgharit pedig ez a körülmény is megrémítette. A celebritás korábban egyébként azt mondta, nagyon meglepte, amikor Asghari július végén bejelentette, hogy szeretne véget vetni a házasságuknak. Olybá tűnik, Spears még mindig nem tudta túltenni magát a szakítás okozta megrázkódtatáson, legalábbis erre utalhat legújabb tetoválása, mely - egyes elméletek szerint - nem más, mint egy kemény üzenet Asghari számára.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Minden tetoválásnak megvan a maga jelentése, de nem csak a minta árulkodó, de az is sokat elmond viselőjéről, hogy a teste mely pontjára varratta fel a választott mintát.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Fashion&Beauty
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.
Lifestyle
Kevéssé köztudott, de Fásy Ádám karrierje a vendéglátóiparban indult, ahol a ranglétra legalsó fokától a vezérigazgatói posztig jutott, szenvedélyét pedig a mai napig saját receptoldalán éli meg.
Sztárok
Molnár Attila, azaz DESH lett az Európai Unió legsikeresebb helyi előadója egy friss zeneipari jelentés szerint, miközben a magyar slágerlistákat egyedülálló módon uralja, és már a Puskás Arénás...
Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...